Elkelt a Sanoma

Ma délután a Sanoma nemzetközi oldalára felkerült a közlemény, miszerint a Sanoma magyarországi cégcsoport új tulajdonosa a Central Fund pénzügyi cég.

Az eladási szándékról 2013 tavasza óta beszélnek szakmai körökben, mivel a cég külföldi tulajdonosának kell a pénz a televíziós terjeszkedései miatt (a Pro7Sat1-től megvásárolták az SBS-t) - írja a Kreatív Online. Lehetséges vevőként a korábbi híradások több üzleti kört is említettek, így a Magyar Telekom, és a Spéder Zoltánhoz köthető CEMP, és a Wizz Air tulajdonosa, Váradi József is szóba került - bár ez utóbbit Váradi ismerői meg is kérdőjelezték, mondván, ő nem fektet profilidegen üzletekbe. 

A vevő, a Central Fund egyik vezetőjét, Varga Zoltánt üzleti körökben a Wizz Air egyik befektetőjeként emlegetik, ha többen nem is, ennyiben tehát volt alapja a korábbi híreszteléseknek. Lapunk úgy tudja: a tranzakció mögött nem kell keresni politikai motivációt. Az eladónak egyben kellett a portfólió ára, a vevő pedig bizonyosan alkupozícióban volt, hiszen az adásvételt már régebben is szívesen nyélbe ütötte volna a Sanoma. Ennek ellenére,vannak olyan forrásaink, akik feltételezik, hogy az említett befektetői csoport megszerezte az üzletre a "legbefolyásosabb magyar üzleti körök" jóváhagyását.

A vételár, ahogy lenni szokott, nem publikus, a hivatalos közlemény annyit említ, hogy a csoport magyarországi nettó árbevétele a legutolsó üzleti évben 60 millió euró volt, s hogy a Sanoma számításai szerint a folyamat végén a csoport közel 11 millió euró tőkenyereséget realizál majd.

A Sanoma portfóliója egyébként igen értékesnek számít: az online és a női magazin portfólió (benne a Nők Lapja, a Story és a Best) meglehetősen jól prosperálnak.Nagy kérdés azonban, mi lesz a televíziós üzletág sorsa, amely forrásaink szerint eddig meglehetősen finanszírozás-igényes volt. Igaz, a hírek szerint a tévécsatornákra is van érdeklődő, azaz, a befektető ezt el tudná adni, ha akarná. Vélhetően akarja is. 

Heike Rosener, a csoport Közép-Kelet-Európáért és Oroszországért felelős vezérigazgatója szerint a Sanoma Media Budapest tovább növekedhet a jövőben. „Meg vagyunk győződve a magyar cég növekedési potenciáljáról, amit éppen a stabil portfólió tehet lehetővé. Sok sikert kívánunk a kollégáinknak és az új tulajdonosnak” – mondta Heike Rosener.

„A magyar leányvállalat több mint húsz éve működik sikeresen, vezető nyomtatott- és digitális portfólióval” – mondta a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatója. Szabó György hozzátette:„köszönöm kollégáimnak az elkötelezettségüket és a kemény munkájukat, mert ezek tették lehetővé a sikereinket.” - olvasható a híradásban.

Az új tulajdonos szerint a vállalat eddigi teljesítménye megalapozhatja a hosszú távon is sikeres működést.

"A Sanoma Media Budapest komoly múlttal rendelkező vállalat, amely értékes befektetést jelent nekünk hosszú távon. Hiszünk a Sanoma portfólióhoz tartozó erős brandekben, és hiszünk a munkatársakban, akik ezeket felépítették. A célunk az, hogy Magyarország második legnagyobb médiavállalkozását megújítsuk és hosszú távon tovább üzemeltessük" - mondta Varga Zoltán, a Central Csoport alapítója és vezérigazgatója.

A mai közlemény itt olvasható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.