Elhúzott tőlünk a régió
Az össztermék többi komponense mindenesetre tarthatta a három százalék körüli tempót. Az első negyedévben 3,5 százalékos volt az éves szintű növekmény, míg 2014-et 3,6 százalékos GDP-többlettel zárta az ország. A részleteket egy hónap múlva publikálja a KSH, s a nemzetgazdasági tárca (NGM) szerint elképzelhető, hogy a korrekció felfelé történik. Igaz, ha egyből 3 százalékig húzzák föl az adatot, az nem vetne túl jó fényt a statisztikusokra.
A korábban napvilágot látott havi részadatok alapján 2,7–2,9 százalékos sávba várták az elemzők a GDP-t, az NGM eleve három százalékkal kalkulált – ezt Banai Péter Benő államtitkár ismerte el sajtótájékoztatóján. Ennek ellenére szavai szerint aggodalomra semmi ok, alapvetően kedvezőek mind a belső, mind a külső gazdasági folyamatok, így a második fél év jobban sikerülhet.
Az államtitkár az MTI tudósítása szerint arra építi optimizmusát, hogy a foglalkoztatotti létszám növekedésével és az ágazati központi béremelésekkel, illetve a devizahitelesek visszatérítései és az alacsonyabb törlesztőrészletek miatt több elkölthető pénze lesz a lakosságnak, azaz megnő a fogyasztás. Ezt már az első fél évre is jósolták, akkor nem vált be. Banai már tudhat valamit, hiszen beruházások kedvező alakulásáról szól, amihez hozzá kell tenni, hogy az első negyedévben 4,5 százalékos mínuszban voltak az elszámolt fejlesztések az egy évvel korábbihoz képest.
Olyan hatalmas beruházásról, amit a második negyedévben jelentettek készre, és megdobhatta volna az adatot, nincs tudomásunk. A három százalékhoz közelítő GDP miatt nincs miért szégyenkeznünk, ugyanakkor a régiós versenytársaink sorra húznak el tőlünk. Az Eurostat a 28 uniós tagállam GDP-adatainak összevethetősége érdekében a szezonálisan kiigazított adatokkal számol, e szerint viszont csak 2,4 százalékos a második negyedév magyar többlete. Ezzel egyedül a 2,2 százalékot produkáló bolgárokat előztük meg, igaz, a régióban nem ők a legfőbb konkurenseink.
A cseh–román–lengyel trió áll jelenleg dobogós helyen, de csak azért, mert Írország csak később szolgáltat adatot, a szintén előttünk járó Máltával és Luxemburggal egyetemben. Ha ők is hozták eddigi formájukat, akkor a 12. helyet tudjuk megcsípni. Mindez köszönő viszonyban sincs az előzetesen meghirdetett sajtótájékoztató – Éllovasok közt – Az egyik leggyorsabb növekedés Európában – címével. Kifejezetten pozitív viszont, hogy Európa vezető gazdaságai növekedési pályára álltak, a spanyolok (3,1 százalék), a britek (2,6), a németek (1,6), a franciák (1,0) és az olaszok (0,5) egyaránt javítani tudtak. Egyedül Finnországban volt visszaesés, (-1,0 százalék), még a görögök is feljebb jöttek az 1,4 százalékukkal.