Hátizsákjában rejtegette laptopját az ellenőrzés alatt a vezérigazgató

A versenyhivatal összejátszást gyanított vízipari cégeknél, ezért rajtuk ütöttek. Az ellenőrzés során több cégvezető számítógépét is elkérték. A Vikuv vezérigazgatója azonban azt állította, nincs is nála a laptopja, ám azt mégis fellelték a hátizsákjába rejtve. A Geo-Sivo ügyvezetője pedig sajátja helyett egy kamugépet adott át a vizsgálóknak. Lebuktak, és már ezért is fizetnek, pedig a vizsgálatnak még nincs is vége.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-re a felső határt közelítő, 10 millió forintos, míg a Geo-Sivo Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-re a lehetséges maximális, 542,3 ezer forintos eljárási bírságot szabta ki, mert a vállalkozások szándékosan rosszhiszeműen jártak el az előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatkor - közölte a versenyhivatal.

A szervezet 2015. november 24-én versenyfelügyeleti eljárást indított a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt mások mellett a Vikuv Zrt. és a Geo-Sivo Kft. ellen. Feltételezésük szerint a cégek felosztották egymás között a közbeszerzési eljárások egyes pályázatait az ajánlati árak és a nyertes vállalkozások előzetes egyeztetésével.

A GVH az eljárás megindításakor előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat tartott a társaságok székhelyén és telephelyén.

A Vikuv vezérigazgatója valótlanul állította, hogy nincs a helyszínen a laptopja, miközben azt hátizsákjába csempészve próbálta elvinni a rajtaütés idején – rögzíti a szervezet. A Geo-Sivo ügyvezetője pedig – tudomást szerezve a GVH eljárásáról – egy használaton kívüli gépet helyezett üzembe a sajátja helyett, így nem az általa valóban használt gépet adta át a GVH-nak .

A Vikuv vezérigazgatója, egyszersmind legnagyobb, mintegy 40 százalékos részvényese Bitay Endre – derül ki az Opten cégnyilvántartásából. A Geo-Sivo ügyvezető-tulajdonosa ugyanezen adatbázis szerint Vona László és Vonáné Vizoli Veronika.

Mind a Vikuv vezérigazgatója, mind a Geo-Sivo ügyvezetője tudatosan próbálta félrevezetni a GVH vizsgálóit, és bizonyítékokat elrejteni a GVH elől. E magatartásuk a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányult, és kifejezetten a hatóság megtévesztését célozta.

A GVH hangsúlyozza: a valós tényállás feltárásának meghiúsítását célzó magatartás az egyik legsúlyosabb eljárási szabálysértés, amelynek célja, hogy megakadályozza a versenyjogsértések feltárását. Ilyen esetekben a GVH indokoltnak tartja az egyébként megállapítható legmagasabbhoz közeli eljárási bírság kiszabását.

A GVH döntéseivel szemben nem terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Az eljárás továbbra is zajlik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.