galéria megtekintése

Elcsíptük a jegybankban Vajda Kittit

22 komment


Baksa Roland

A jegybankelnök barátnője Pécsen járhat doktori iskolába. Ha szerencsés, havi 300 ezer forintos ösztöndíjat is kaphat, bukkant rá a Népszava. Az MNB-nél dolgozik testvére, Vajda Kitti is, akit elértünk telefonon.

Napok óta nem reagál a Matolcsy György vezette jegybank azon levelünkre (sem), amelyben visszakérdeztünk néhány fontos dologra Matolcsy György új barátnőjének testvérével kapcsolatban. Korábban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elismerte, hogy van Vajda Kitti nevű dolgozójuk, 2013 októbere óta alkalmazzák.

Jegybanki forrásaink szerint ő testvére Vajda Zitának, Matolcsy György barátnőjének.

A péntek délután feltett visszakérdezésünkre azonban csaknem egy hét alatt sem érkezett reakció az MNB-től. Ahogyan Vajda Kittitől sem, holott édesanyjával és cégtársával is beszéltünk a múlt héten, üzenetet hagytunk Vajda Kittinek, jelezve, szeretnénk vele beszélni.

 

E hét szerdán aztán elértük Vajda Kittit. A jegybank központján keresztül kértük telefonhoz, aki harmadszori próbálkozásunkra felvette a telefont. Beszélgetésünk így zajlott:

Vajda Kitti: Igen, tessék!
Népszabadság: Jó napot kívánok, Vajda Kittivel beszélek?
V. K.: Igen.
NSZ: Jó napot kívánok! Baksa Roland vagyok, a Népszabadság rovatszerkesztője. Azért keresem önt, mert próbáltam elérni édesanyján és cégtársán keresztül...
V. K.: Igen, köszönöm szépen, de nem szeretnék nyilatkozni és nem szeretnék beszélni önnel, és nem érek rá.
NSZ: És semmilyen formában nem is akar reagálni a megjelentekre?
V. K.: Nem, köszönöm szépen. Viszonthallásra.
NSZ: Viszonthallásra.

Ezzel újabb fejezettel bővült a Matolcsy György és a közpénzből fizetett Vajda Zita (a jegybanknál a legjobban kereső 4-5 százalékba tartozhatott a barátnő) családtagokat is érintő története. Szeptember 9-én derült ki, hogy Matolcsy válik feleségétől, a balatonakarattyai polgármesterként dolgozó Matolcsy Gyöngyitől, a jegybank pedig a Népszabadságnak küldött levélben maga hozta összefüggésbe a válással Vajda Zitát.

Ösztöndíj is üti a markát?

Vajda Zita a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának hallgatója – bukkant rá az interneten fellelhető, az Országos Doktori Tanácshoz köthető honlapról elérhető hallgatói adatlapra a Népszava. Az adatlap szerint tavaly kezdte Vajda a képzést. Az intézményt az MNB alapítványai támogatják, ráadásul a ­pécsi doktori iskola diákjai – a HVG idén tavaszi információi szerint – havi 300 ezer forintos ösztöndíjat is kapnak a jegybanktól – írja a Népszava. Azt nem tudni, hogy Vajda Zita is kap-e ösztöndíjat, és ha igen, az említett összeget felveszi-e.

Később, szeptember 22-én a Figyelőnek adott interjúban Vajda Zita is elismerte, hogy összetartoznak. Cikksorozatunkban több érdekes szálat is felfejtettünk, infografikánkban (kattintson a megtekintéséhez) az eddig tudottakat időrendbe állítva próbáljuk meg felfesteni a történetet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.