Az elátkozott vasút

Megint állnak a vonatok a tavaly decemberben felavatott esztergomi vasútvonal néhány kilométerén. A szerelvények április 12 és 18 között, Piliscsaba és Pilisvörösvár között nem közlekedhetnek. A kényszerszünetre természetesen most is van magyarázat: a kivitelezők vágányszabályozási munkákat végeznek, és még építkeznek is egy kicsit.

A mintegy nyolc kilométeres vonalszakaszon az utasok kénytelenek beérni a vonatpótló buszok szolgáltatásaival. Amiben nagy újdonság igazán nincs. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) már a tavalyi december 12-én megtartott, ünnepi vonatozással egybekötött vasútavatásra is busszal vitte az újságírókat. A naponta erre utazók pedig azóta sem juthattak el vonattal a fővárosba. Ehhez ugyanis a Pilisvörösvár és a Szentendrei út közötti 13 kilométeren egyszerűen hiányoznak a sínek, és ebben előreláthatólag az év vége előtt nem is lesz áttörés.

A vonatozás örömeit december 15-től csak azok próbálhatták ki, akik Pilisvörösvár és Esztergom között utaztak. Az örömködést azonban az összesen 19,1 milliárd forintból átépített 32,7 kilométeres sínpálya rövidke szakaszán néhány napra fel kell függeszteni. A MÁV úgy tudja azért, mert a piliscsabai alagút előtti szakaszon kitérővágányt építenek. A helynek már neve is van, a táblákra az Őrhegy megállóhely felirat kerül majd.

A teljes igazság azonban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nél van. A kitérő építés ugyanis csak a projektet lezáró utolsó simítások egyik eleme. Az állami beruházótól kapott tájékoztatás szerint ezen a héten a kivitelezők "a tényleges munkák befejezését követő utolsó vágányszabályozást" végzik.

Ami a gyakorlatban azzal jár, hogy Pilisvörösvár és Piliscsaba között egy vágányszabályozó géplánc halad végig. A berendezés "a tervek szerinti végleges magassági és oldalirányú állapotba állítja be a síneket. A kis sugarú ívekben ezek mellett ágyazat ragasztást is végez, ami tovább növeli a vágány stabilitását".

Csak találgatni lehet, hogy a beavatkozás és az új sínpálya megsüllyedéséről néhány hete terjedő hírek között van-e kapcsolat. Bárhogy is van azonban, a vasútvonalak építésénél a vágányszabályozás nem számít rendkívüli eseménynek. Az utazók legfeljebb azt kérdezhetik meg, hogy az elmúlt négy hónapban, a szabályozatlan pálya nem zavarta-e a vonatok biztonságos közlekedését.

Ezzel együtt mindezen sokáig nem kell majd töprengeni. A NIF közlése szerint legalábbis, az utazóknak aktuálisan kellemetlenséget okozó vágányzárhoz hasonló korlátozásra a most munkában lévő szakaszon már nem készülnek. A vonatok április 18-án éjféltől újra közlekednek Piliscsaba és Pilisvörösvár között. Aki innen tovább akar utazni a fővárosba, vagy buszra száll, vagy vár decemberig. Addigra 25,4 milliárd forintból megépülnek a vasútvonal utolsó, még hiányzó kilométerei is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.