galéria megtekintése

Elátkozott esztergomi vasút: túl nagyot ígértek

Elment rá 44,5 milliárd forint és három év, a MÁV esztergomi vasútvonala mégsem akar elkészülni. A késések, műszaki hibák mindennaposak, az utazókat pedig nem kápráztatja el, hogy a korábban is itt szolgáló dízel motorvonatok menetideje nagyjából annyi, mint a felújítás előtt volt. És ez még nem is minden.

– Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a 8 óra 41 perckor a Nyugat pályaudvarról Esztergomba közlekedő személyvonat előreláthatólag húsz percet késik – ezzel a hírrel örvendeztette meg a hangosbeszélőn keresztül a MÁV-Start Zrt. az óbudai vasútállomáson fagyoskodó utasait kedden délelőtt. A bezárt állomásépület mellett vacogók aligha örültek, pedig a néhány perc várakozás semmi ahhoz képest, amit a hajnalban utazókra mért a vasút. A korábban útra kelők majd egy órát várhattak, mert az esztergomi Suzuki-gyárnál a hajnali órákban lerobbant az egyik Desiro motorvonat. De a rutin megvolt, hiszen az év első munkanapján váltóhiba miatt már vesztegeltek itt úgy 45-50 percet a reggeli szerelvények.

Csak a késés biztos
Csak a késés biztos
Szabó Miklós / Népszabadság

– Mégse a Transzszibériai Expressz, a vonatra nem egy hetet kell várni – vonogatta a vállát a helyzetbe látszólag beletörődő utas. És talán nem is tudta, mennyire jól mondta: a MÁV esztergomi vonala mellett élők nem egy hetet, hanem három teljes évet vártak a vonatra. Először arra, hogy Piliscsaba és Pilisvörösvár között 10,4 milliárd forintért, majd Piliscsabától Esztergomig 8,7 milliárdért megépüljön az új sínpálya. Később arra, hogy újabb 25,4 milliárdból elkészüljön a vasút Pilisvörösvár és Aquincum között is. Azaz, miközben a munkába, iskolába igyekvők 2012 júniusától 2015 augusztusáig buszoztak a zsúfolt 10-es főúton, az esztergomi vasút mintegy 43 kilométerére az Európai Unió pénzéből 44,5 milliárd forint ment el.

 

– A gyerek a gimnázium utolsó évéig jutott, mialatt megépült az esztergomi vasút, de még most is a MÁV késési igazolásaival megy iskolába – méltatlankodott egy másik vonatra váró. Szerinte, ha a szavának nem hisznek, az áldatlan állapotokhoz a Facebookon hozzászóló civilek tudnak mutatni vasúti igazolást arról, hogy január 4-én az utasok egy vonat kimaradása miatt 50 perccel, egy nappal később egy másik szerelvény késése miatt 80 perccel később érkeztek meg a Nyugati pályaudvarra. És bár elismerte, felesleges lenne tagadni, hogy szinte minden szebb és bizonyára jobb is lett, a lényeg nem változott. A szerelvények menetideje a felújítás előtt mintegy kilencven perc volt, a költséges munkák lezárása óta pedig vonattól függően Esztergom felé 75-86 perc, onnan vissza 79-88 perc az út. Vagyis menetrend szerint nagyjából annyi, amennyi volt. A mindennapos késésekkel pedig még több.

Szabó Miklós / Népszabadság

Alighanem tudják ezt az Óbuda állomásától biztonságos távolságban megépült, új vasúti épületben dolgozó vasutasok is. Kerítéssel körülvett hídfőállásukból jól látni a késve érkező, műszaki hiba miatt veszteglő vonatokat és a várakozó utasokat. De az már nem rájuk tartozik, hogy a kedd délelőtt folyamatosan 20-30 perces késéseket bejelentő hangosbeszélőt hallgató utasok fáznak-e. Vagy hogy a lassan pusztuló óbudai állomásépület mellett álló, balkáni állapotokat idéző illemhelyen kinek, mire van gusztusa. Az esztergomi vasutat felügyelő vasutasoknak a brüsszeli kasszából, minden utastól távol, futotta jobbra, egy átlagos hófúvásban pedig szolgálati helyükről talán nem is látni, mekkora a hó az állomás peronjain. Ezzel együtt azt is tudják, az utasokat bosszantó késések csak a jéghegy csúcsát jelentik, az esztergomi vasúton akadnak egyéb gondok is.

Az utasok megoldják, ha jön a tél, a MÁV nem
Az utasok megoldják, ha jön a tél, a MÁV nem
Szabó Miklós / Népszabadság

– Túl nagyok voltak az ígéretek, és ezer sebből vérzik az eredmény – így sommázta az elátkozottként emlegetett vasútvonal építésének ügyét egy a solymári állomásra befutó szerelvényről leszálló vasutas. Mára elégedett, szinte már haza is ért. A MÁV-nak azonban szerinte még seregnyi problémát meg kell oldania, ha elejét akarja venni az utasok panaszainak. Pedig – tette hozzá – az utazók csak a gondok töredékét látják.

Szerinte jogosan háborognak amiatt, hogy az esztergomi vonal állomásain csak addig vannak nyitva a várótermek, amíg a pénztárak üzemelnek. Solymáron például hétköznap reggel fél hattól délután kettőig. De azt már kevesen tudják, hogy elég egy lebetegedő pénztáros, és Pilisvörösváron is csak „fél műszakban” dolgozik a pénztár, mert ha egy ember kiesik, nincs, aki beálljon helyette. És mert a pénztár üzemszünetének ideje alatt üres az állomás, a hidegben beköltöző hajléktalanok miatt zárják a várótermeket is. Noha már így is megesett, hogy egy fázó vándor egyszerűen magára zárta az illemhelyet, és hiába volt könyörgés, fenyegetőzés, csak miután kialudta magát, adta fel rejtekét.

De ha ez nem lenne elég, a MÁV látszólag nem talált megoldást arra sem, hogy az állomások kukáiba kerülő szemetet elszállítsák. A takarítóknak a központi utasítások alapján hol ide, hol oda kell lerakniuk a halmozódó szemeteszsákokat. Ami a vasutas „zuhanyhíradó” hírei szerint a Magdolnavölgy megállóhelynél olyan jól sikerült, hogy a szemétért felelős dolgozó csak a természetvédelmi ellenőrök jóindulata révén úszta meg a bírságot. És ha a takarítónak nem bántja a szemét, a peronokról is csak tessék-lássék tolják le a havat. Talán mert úgyis hamar elolvad, a vasutas hólapát nem mindenütt fog teljes szélességben.

Nyár óta sem sikerült beljebb vinni a vízvezetéket
Nyár óta sem sikerült beljebb vinni a vízvezetéket
Szabó Miklós / Népszabadság

Az utasok ráadásul jogosan panaszkodnak, az illemhelyek valóban büdösek. Na nem azért, mert a takarításukat elhanyagolják. Sokkal inkább, mert a lezárt állomások ritkán használt mosdóinak lefolyó szifonjai kiszáradnak, így dől belőlük a csatornaszag. Azt pedig tényleg csak a vasutasok tudják, hogy az állomások vízcsapjait télen célszerű nyitva hagyni. Ha ugyanis nem folyatják a vizet, a szigeteletlen vízvezetékek elfagynak. Különösen komoly figyelmet igényel a pilisvörösvári állomás, ahova a nyári vasútavató óta egy nyitva hagyott ablakon átvetett csövön jut be az ivóvíz. És az állomásépület mögött, a szabadban vezető műanyagcsövet hiába tekerték körbe pokróccal, pulóverrel, nagy hidegben szinte biztos az elfagyás.

A bennfentes vasutasok ugyanakkor azt mondják: az utasok panaszkodhatnak nyugodtan, de ha tavasszal megindul az esztergomi vasútvonal régóta halogatott villamosítása, a helyzet csak rosszabb lesz. Borítékolható, hogy a hétvégére beígért szerelési munkálatok egy része átcsúszik majd a hétköznapokra, ami miatt akár a vonatközlekedés is leállhat. Pilisvörösváron és a vonal néhány másik állomásán pedig a felsővezeték-rendszer építéséhez részben azt is el kell majd bontani, ami eddig megépült.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.