Ismereteink szerint rajta kívül maga a Mol áll még versenyben. Ez azért különös, mert a magyar olajcsoport az utóbbi évek során egyszer sem szállt ringbe az amúgy gyakran eladósorba kerülő nagy hazai kútláncokért. Ennek okaként szakértők versenyjogi aggályokat emlegettek.
Írásos megkereséseinkre sem az Eni, sem a PKN Orlen, sem az Unipetrol székhelye nem reagált még; az Eni Hungaria központi címéről annyit kértek, hogy kérdéseinket angolul fogalmazzuk meg vezérigazgatójuk számára, de ennek teljesítése ellenére lapzártánkig tőle sem érkezett válasz.
– Sajtóértesüléseket nem kommentálunk – reagált megkeresésünkre a Mol. Az ehhez a tömör válaszhoz fűzött meglehetősen részletes piaci elemzésük viszont megerősítésnek hat. E szerint kiskereskedelmi terveik egyértelműek és világosak: terjeszkedni kell a térségben, fejleszteni a már meglévő kutakat és emelni szolgáltatásaik színvonalát. Ebbe illeszkedik az elmúlt két évben végrehajtott felvásárlási sorozatuk is – amelynek eredményeként a Mol-csoport immár közel kétezer töltőállomást működtet Közép-Európában –, valamint a nyár elején indított Fresh Corner nevű kútüzletprogram.
|
Elválnak az utak
Földi D. Attila |
A térségben több kútláncot is felvásárló azerbajdzsáni állami Socar állítólag szintén felbukkant az ügylet körül, de sikerének nincs jele.
– A jelenleg 74 Lukoil márkájú kutat üzemeltető Normbenz szintén pályázott a hazai Agipokra – erősítette meg a piaci híreket lapunknak Fazakas Imre, a leginkább Mol-közeliként elkönyvelhető kúttársaság áttételes résztulajdonosa. A második körbe azonban már nem jutottak be – tette hozzá. Ő tehát megerősítette az Agip-kutak eladási folyamatát, ám további részletekkel már nem szolgált.
A nagy hazai olajláncokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai kijózanítóak. A konkrét hírt szintén nem kommentáló Wilde György főtitkár arra hívta fel a figyelmünket, hogy a 90-es évek elején, az Áfor-korszak utáni nagy felfutáskor induló 12 márka közül ma már csak négy nagy van talpon: a Mol, a Shell, az Agip és az OMV, amely térségi láncainak egy részét szintén eladta. Igaz, eközben új szereplők is megjelentek. Ez idő alatt kimutatásuk szerint a Q8-at, a korábban a Mobilt felvásárló BP-t, az Aralt és az Avantit az OMV szerezte meg, a Tamoil és az ExxonMobil-féle Esso ma már az Agip része, míg a Totalt és a zöldmezős Tesco-kutakat a Shell hálózatához csatolták. A Conoco Jet-kútjain kilenc éve a 2003-ban megjelenő Lukoil zászlója lobog.
A MÁSZ-tagvállalatok közül júliusban a Mol 364, a Shell 193, az Agip 180, az OMV 169, a Normbenz (Lukoil név alatt) 74, a Mobilpetrol 41, a Mabanaft pedig (Oil! név alatt) 38 kutat üzemeltetett. Ezen túl Wilde György további mintegy hatszázra teszi a szervezeten kívüli „fehér” töltőállomások számát.
Az elmúlt húsz évben eltűntek régebbi és megjelentek új márkák a hazai piacon. Így például a korábban Magyarországon ismeretlen Normbenz volt az a cég, amely tavaly év végén megvásárolta az orosz Lukoil 75 magyarországi és 19 szlovák kútját. Arról nem tudni, hogy a mindkét piacon messze legnagyobbnak számító Mol erre pályázott volna. A 44 cseh Lukoil-kút – az Unipetrol anyaországában – viszont a Molé lett.
A Csehországban Benzina márkájával a Mol hazai és szlovák helyzetéhez hasonlóan piacvezető Unipetrolt még inkább felbőszíthette, hogy mára a Molhoz került a 125 cseh Agip-kút is. Ezzel – hozzászámítva a Lukoil, illetve a már meglévő csehországi Slovnaft- és Pap Oil-kútjait is – a Mol hirtelen a második legnagyobb cseh hálózattá vált. (Tavaly a cseh Agip-üzlettel egy füst alatt az olaszoktól a Molhoz került 41 szlovák és 42 román kút is.)
Cseh részről tehát értelemszerűen adódhat az elégtétel gondolata. A Mol és a PKN Orlen viszonya kettős. A két cég vezetője közismerten jó viszonyt ápol. Ez, ha máshonnan nem is, onnan tudható, hogy tavaly kiszivárgott Jacek Krawiec PKN-elnök kendőzetlen beszámolója a Hernádi Zsolttal folytatott baráti csevejéről, amelyben a Mol-elnök trükkösnek állította volna be azt a pert, amelyet Magyarországon indított ellene a volt jogi igazgatója a horvát büntetőügyben.
Egyesek szerint ha a magyar Agip-kutak Benzinává válnának, a Mol és az Unipetrol akár meg is állapodhatna helyi láncai kölcsönös ellátásáról. Ennek kapcsán többen még azt az évtizedes álmot is felemlegették, amely szerint a PKN, a Mol és esetleg az OMV egyesülésével egy nagy nemzetközi olajkonszern jöhetne létre. Ez azonban továbbra sem életszerű: a Mol–PKN egyesülés utoljára vagy tíz éve került le a napirendről. Az, hogy a Mol is ajánlatot adott az Agip-kutakra, szintén a harc jele: Hernádi nem adja könnyen fő piacát, Csehországot pedig játszi könnyedséggel ellátják a pozsonyi Slovnaft-központból.
A Mol-ellenajánlat versenyjogi szempontból sem feltétlenül nevezhető vakrepülésnek. A Mol kétségkívül uralja a hazai nagykereskedelem négyötödét: kifejezett importkorlátozás ugyan nincs, de a környék finomítóit felvásárolta, és több alsóbbrendű szabály mögött is parlamenti hátszél sejlik fel. Ám midőn tavaly a gazdasági versenyhivatal azt fejtegette, hogy a Mol nagykereskedelmi helyzetében nem talál különösebb kivetnivalót, megjegyezték, hogy a kiskereskedelemben, azaz a kutak számában a Mol nem is erőfölényes.
A versenyhatóság észjárását behatóan ismerő Mol bejelentkezése tehát nem blöff. Azt, hogy győzelme esetén a versenyhatóság egyszerűen megálljt parancsolna a Molnak, forrásaink nem tudják elképzelni. Sokkal inkább részletes elemzés melletti engedély valószínű, esetleg néhány kút eladási kötelezettségével.
Különösebb tolongás ugyanakkor nincs is az Agip-kutakért. A láncot ellátó Eni Hungaria tavaly 1,2 milliárdos veszteségét 600 milliósra „javította”. Egybehangzó vélemények szerint az éles verseny és az alacsony kiskereskedelmi haszonkulcsok miatt a benzinkút továbbra sem nevezhető bombaüzletnek.
