galéria megtekintése

Éhbérért dolgoztat Szemerey

16 komment


Baksa Roland

A létminimumot sem érte el az alkalmazottak átlagkeresete Matolcsy György unokatestvérének emblematikus cégénél.

A jegybanki alapítványok pár hete kiadott szerződéseiből egyebek mellett az derült ki, hogy bőven jutott pénz Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás érdekeltségeihez, köztük a BanKonzult Pénzügyi és Gazdasági Tanácsadó Kft.-hez, amely egyben a Szemerey-birodalom ékköve.

A BanKonzult székhelye az I. kerületi Piroska utcában
Google StreetView

A vállalatnál azonban az alkalmazottakat nagyon rosszul fizetik. Ez derül ki legalábbis a cég leadott beszámolójából. Az átlagkereset mind­össze bruttó 118 ezer forint volt tavaly, ez annyira alacsony, hogy alig haladja meg az akkori minimálbért (105 ezer forintot), ráadásul el sem éri a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottakat megillető garantált bérminimumot (122 ezer forintot).

 

A fizetésből pedig annyi sem maradt, mint a létminimum: az ottani átlagkereset nettója – családi kedvezmény nélkül – 78 ezer forint volt tavaly, a létminimum pedig (egy egyszemélyes háztartás esetén) ennél tízezer forinttal magasabb volt. Arról nem is szólva, hogy a versenyszférában a szellemi foglalkozásúak több mint háromszor annyit kerestek átlagosan, mint a BanKonzultnál dolgozók. A foglalkoztatottak átlagos létszáma egyébként 11 volt.

Más érdekesség is található a cég beszámolójában. Nemrég kitudódott ugyanis, hogy a BanKonzult a jegybank hat alapítványától havi 750-750 ezer, a jegybanktól pedig havi 500 ezer forintot kap egy kiadványért, elemzésért. Ez összesen évi 60 millió forint. A pénz nagyon jól jöhetett a cégbirodalom egyik oszlopának, a nettó árbevétel ugyanis 70 millió forinttal ugrott meg (közel 232 millió forintra) a megelőző évhez képest. A BanKonzult adózott eredménye azonban csak alig nőtt 2015-ben. A 13,4 millió forintos adózás utáni eredmény nem egészen egymillióval haladja meg a 2014-es teljesítményt, ez mégis rekordnak számít az elmúlt öt évben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.