Mind komolyabb veszély itthon az 'agyelszívás'

A globális recesszióból most felépülőben lévő országok munkaerő-piaci „szellemvárosokká” válhatnak, mivel az alkalmazottak több mint egynegyede azt állítja, hogy hajlandó külföldre költözni egy jobb állás reményében.

Mindez a GfK Custom Research Nemzetközi Alkalmazotti Elkötelezettség 2011 felmérésből derül ki. Magyarországon a leginkább a fiatalok és a magasan képzettek hajlandóak más országban dolgozni. Leginkább az építő- és a feldolgozóiparban dolgozók érdeklődnek a határon túli munkavállalás iránt.

A nemzetközi tanulmány által felmért 29 országból tizenhétben tették fel azt a kérdést, hogy egy jobb állás reményében hajlandóak lennének-e más országban munkát vállalni. A megkérdezett munkaerő több mint egynegyede hajlandó más országba költözni, hogy ott jobb állást találjon.

Főleg a fiatal, képzett alkalmazottak azok, akik leginkább hajlandóak váltani. A 18-29 év közöttiek 41 százaléka, míg a felsőfokú végzettségűek közül minden harmadik (32 százalék), a PhD-vel rendelkezőknek pedig 37 százaléka hajlandó más országba költözni egy jobb munka reményében. Ez az adat a középfokú végzettségűek körében csak 22 százalék.

– Az eredmények azt mutatják, hogy a következő években fennáll az ’agyelszívás’ kockázata, mely jelentős problémát okoz a visszaesésből talpra álló vállalatok és országok számára. A fizikai dolgozók és a szellemi foglalkoztatottak körében is látható, hogy egynegyedük hajlandó külföldön munkát keresni, és a számadatok a magasabban képzett alkalmazottak esetében emelkednek. Fontos, hogy a kutatás-fejlesztés területén dolgozó alkalmazottak egyharmada is hajlandó külföld felé tekinteni – pedig ezt a szektort sok ország a fellendülés kulcsaként kezeli” – mondta Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Külföldi munkavállalás: Magyarország a nemzetközi élmezőnyben

Nem meglepő módon az eredmények azt mutatják, hogy a külföldi munkavállalást tekintve Közép- és Dél-Amerika tűnik a legerősebben érintettnek a felmért piacok közül. Ez a tendencia messze nem csak a fejlődő piacokra korlátozódik.

Az Egyesült Államokat és Kanadát hagyományosan olyan országnak tartják, ahol az emberek nem érdeklődnek a külföldi élet iránt. Ezzel szemben a kutatás kimutatta, hogy a két ország munkaerejének egyötöde kész másik országba költözni azért, hogy jobb állást találjon.

A jobb állás reményében külföldre költözési hajlandóságról megkérdezett 17 ország közül az élmezőnyében szerepel még Törökország (harmadik helyen) és Magyarország (hetedik helyen) is.

Magyarországon a munkavállalók 30 százaléka egy éven belül szeretné elhagyni a jelenlegi munkahelyét. Huszonöt százalékuk rögtön felmondana, ha egy jobb munkalehetőség adódna számára. Utóbbi inkább a fiatalokra, a vevőszolgálat és a kereskedelem területén dolgozókra, valamint a kevesebb, mint 1 éve az adott cégnél alkalmazásban lévőkre jellemző.

Magyarországon a külföldi munkavállalási hajlandóságot két nagy tényező határozza meg. Az egyik egy egyéni faktor, mint az életkor és a végzettség, a másik pedig a jelenlegi munkahelyhez kapcsolható. Az adatok azt mutatják, hogy leginkább mobilnak a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek tekinthetőek, valamint azok, akik kevésbé kötődnek munkahelyükhöz, vagyis 2 évnél rövidebb időt töltöttek el ott, és olyan multinacionális vállalatnál dolgoznak, amelynek legalább még 10 másik országban van leányvállalata. Szektorokat vizsgálva leginkább az építő- és a feldolgozóiparban dolgozók lennének hajlandóak más országban dolgozni.

A vélemények ellenére az eddigi gyakorlat szerint a magyar munkaerő nem ennyire mobil. A munkavállalók nem szívesen váltanak munkahelyet, de lehet, hogy egyfajta fordulópont előtt állunk - mondta Bacher János.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.