Egyre borúsabban látják az esélyeinket Londonban

Meredeken rontották hétfőn a jövő évre szóló euróövezeti – és ezzel összefüggésben közép-európai, benne magyarországi – növekedési előrejelzéseiket londoni elemzők, akik szerint 2012-ben nem zárható ki átmeneti recesszió a valutaunióban, a magyar gazdaságban pedig legföljebb fél százalékos növekedés várható.

A  UBS bankcsoport londoni befektetési elemzőrészlegének hétfőn összeállított átfogó prognózisa szerint a ház az általa eddig várt 1,0 százalék helyett most már csak 0,2 százalékos átlagos gazdasági növekedést valószínűsít a jövő év egészére az euróövezetben, az átlagon belül Németországban pedig 0,8 százalékos GDP-pluszt jósol. 

A cég nem számol ugyan "totális" pénzügyi válsággal Európában, de arra számít, hogy a valutauniós adósságválság miatt a következő időszakban újabb, "mérsékelt" hitelválság alakul ki az euróövezetben, és ez – valamint a jelentős költségvetési megszorítások és az adósságátrendezések – "a recesszió felé húzzák" 2012-ben az euróövezetet.

Emiatt a UBS londoni közgazdászai erősen rontották a közép-európai felzárkózó gazdaságokra szóló prognózisukat is. Magyarországon jövőre az eddig jósolt 1,5 százalék helyett most már csak 0,5 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek, Csehország esetében 1,6 százalékról 1,0 százalékra, Lengyelországban 3,3 százalékról 2,9 százalékra vették vissza jövő évi növekedési előrejelzésüket.

A ház 2013-ra valamelyes élénkülést vár: londoni elemzőinek prognózisa szerint abban az évben az euróövezeti növekedés eléri az 1,0 százalékot, a német ütem pedig az 1,6 százalékot.

A UBS szerint 2013-ban Magyarországon 1,5 százalékkal, Csehországban 1,8 százalékkal, Lengyelországban 3,4 százalékkal nő a gazdasági teljesítmény.

Az utóbbi napokban más nagy londoni házak is jelentősen csökkentették a közép-kelet-európai térségre és Magyarországra adott növekedési előrejelzéseiket az euróövezeti adósságválság várható negatív hatásai miatt, és van olyan prognózis a Cityben, amely a magyar gazdaságban recessziót valószínűsít 2012-re.

Ez utóbbi jóslat a Capital Economics – az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház – minap összeállított, 2012-re szóló térségi GDP-becslésében szerepel. A ház szerint a magyar, a cseh és a lengyel gazdaság növekedési kilátásai az utóbbi időben "rosszról még rosszabbra" fordultak, és ennek legújabb bizonyítéka a minap közzétett előzetes októberi euróövezeti beszerzési menedzserindex (PMI), amely a valutauniós gazdasági aktivitás további esését jelezte. Tekintettel az erőteljes beszállítói kapcsolatokra, valószínűnek tűnik, hogy a közép-európai hármak feldolgozóipara "követi a recesszióba" az euróövezeti gyáripart – jósolták a Capital Economics londoni elemzői.

Mindent egybevetve a Capital Economics londoni közgazdászai 2012-ben Lengyelországban 1,5 százalékos, Csehországban 0,7 százalékos növekedést várnak, Magyarországon ellenben – a csökkenő külső kereslet és a feszesebbé váló hazai költségvetési politika együttes hatásaként – 0,5 százalékos visszaesést valószínűsítenek jövőre.

A JP Morgan bankcsoport londoni közgazdászai minap kiadott, felülvizsgált prognózisukban közölték, hogy a magyar gazdaságban az általuk eddig várt 1,3 százaléknál 0,8 százalékponttal alacsonyabb, mindössze 0,5 százalékos növekedéssel számolnak 2012 egészére. 

A ház londoni elemzői szerint jövőre Magyarországon lesz a leggyengébb a gazdasági növekedés a közép-kelet-európai országcsoportban.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci közgazdászai ugyancsak minap ismertetett, frissített térségi előrejelzésükben közölték: most már "enyhe" recessziót jósolnak az euróövezetben, és várakozásuk szerint a valutauniós gazdaság teljesítményének visszaesése még az idén elkezdődik. Ennek alapján a cég londoni szakértői a 2012 egészére szóló magyar GDP-növekedési becslésüket megfelezték: a korábbi előrejelzésükben szereplő 2,2 százalék helyett most már csak 1,1 százalékos növekedést várnak jövőre a magyar gazdaságban.

A régió átalakulásának finanszírozására húsz éve létrehozott londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) minap kiadott legfrissebb átfogó előrejelzése a közép-európai és balti országcsoport egészében most 1,7 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít jövőre, éppen a felét a bank eggyel korábbi, júliusi negyedéves prognózisában szereplő 3,4 százalékos jövő évi előrejelzésnek.

Magyarországnak az új EBRD-jelentés a jövő évre 0,5 százalékos gazdasági növekedést jósol az előző előrejelzésben szereplő 2,8 százalék helyett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.