Rendben is van ez így, ha már tavaly ősszel 2,1 milliárd forintot kifizettek a német Bombardier Transporation AG-nak a megrendelés hiányában lassan haldokló, valaha négyezer, tíz éve még 1300, jelenleg 375 főt foglalkoztató járműjavító többségi üzletrészéért. Éppen akkora összeget, ami a cég saját tőkéje szerint a német tulajdonosokra esett, és egy-egy szavazatra vetítve négyszeresét annak, amit a kivásárlás lehetőségével idén megkínált kisbefektetőknek, néhai és jelenlegi dolgozóknak fizetnének. Az viszont így is meglepő, hogy az első bejelentések szerint az egymilliárd forintos tulajdonosi hitel elköltése árán a Dunakeszi Járműjavító olyan megrendelés szerződését írhatta alá a héten, amely 900 millió forint bevételhez juttatja a társaságot.
|
A spanyol–magyar üzlet keretében ilyen villamosok készülnek Dunakeszin
Máthé Zoltán / MTI |
Meglehet, nemzeti körökben okvetetlenkedésnek mondanák, de a tulajdonosi hitel és a várt bevétel összevetése nyomán úgy tűnhet, a kamatokat nem számítva a CAF villamosok összeszerelésén 100 millió forintot buknak Dunakeszin. És ezért a sikerért néhányan még dolgozni is fognak. Érezhetik a számokban rejlő ellentmondást a társaságnál is, ahol a régóta halmozódó gondok megoldását szolgáló, a vállalkozást új, növekedési pályára állító „bombaüzlet” bejelentése után már azt közölték: a tulajdonosi hitelnek csak a fele megy el a spanyol szerződés megkötésének feltételéül szabott beruházásokra.
Vagyis az üzlet szaldója tulajdonképpen 400 millió forint, pluszban. Ami akár így is lehet, feltéve, hogy nem találgatjuk, az MNV hitelének fennmaradó hányadát a cég mire költi. De bárhogy is, a meglehetősen elkedvetlenítő képet azért valamelyest derűsebbé teszi, hogy a CAF villamosok összeszereléséhez kiépülő infrastruktúrát a későbbiekben a vállalkozás más megrendeléseinél is használhatja majd. Ami egészen biztosan így is lesz, feltéve, hogy a jövőben a kft. újabb hasonló megrendeléseket kap, netán további spanyol villamosokon dolgozhat.
Más lapra tartozik, hogy a Dunakeszi legnagyobb munkaadójának számító cég a CAF-megrendelés révén, a kincstári optimizmussal átitatott nyilatkozatokkal összhangban, valóban megtette-e az első lépést a hivatalos bejelentések szerint ezerfős létszámot foglalkoztató cégek klubjába való visszajutás felé. Mert hát, ha számolgatunk egy kicsit, még kiderülhet, hogy a 900 millió forintra rúgó bevétel a villamos-összeszerelés három évében legfeljebb néhány tucat dolgozónak adhat munkát.
Kiindulásnak elég, ha megengedjük a feltételezést: a több százmilliós bevételt nem a BKK-nak szánt, mindennel együtt 77 villamoson, hanem a megrendelt első tíz, plusz negyven opciós szerelvényen realizálja a járműjavító. Ebben az esetben minden egyes, az Állomás sétány 19. szám alatti telephelyről kigördülő villamos 18 millió forinttal gyarapítja a cég bevételeit.
Ha nagyvonalúak maradunk, és a járműgyártásnál amúgy rendszerint adódó dologi kiadásokról, tehát mondjuk a kocsiszínekbe kiszállítás, anyag-, illetve alkatrész-beszerzések kiadásairól megfelejtkezünk, majd az ipari átlagot figyelembe véve Dunakeszin hatezer forintos rezsióradíj alkalmazását feltételezzük, kiderül az is: minden egyes villamos összeszerelése úgy háromezer órát vesz majd igénybe. Ami akkor válik sokatmondóvá, ha hozzátesszük, hogy egy-egy dolgozó évente úgy 1500–1800 munkaórát dolgozik. Vagyis, ha a villamosok összeszerelésén csak ketten dolgoznának, egy példánnyal akkor is készen lennének minden évben. Miután azonban összesen 50 járművet kell készre szerelni, a társaság feladata évente 16-17 szerelvény kerekekre állítása. Ehhez pedig pont elég, ha 28-35 fő dolgozik a járműveken.
Lehet persze mondani, hogy a villamosok összeszerelése több szakterület dolgozóinak ad majd munkát. Ami azonban legfeljebb annyival színesíti a képet, hogy míg a lakatosok dolgoznak, a villanyszerelők malmoznak, amikor pedig utóbbiakra kerül a sor, a kárpitosok, ülésszerelők, vagy „vonatkerék-pumpálók” nem jutnak feladathoz. Tehát bárhogy is számolunk, miközben a kormányzati propaganda hatalmas sikerként könyveli a Dunakeszin működő cég feladathoz juttatását, mi több, néhányan már ezrével dolgukra siető, villamos-, metró- és vasúti kocsigyártásban foglalkoztatott ipari munkásokat vizionálnak a Duna-parti városban, a jövő egyelőre kevésbé fényes.
Amit a villamosok szerződésével elértek, annyi, hogy a szakképzett dolgozói jelentős hányadát az utóbbi években fokozatosan elvesztő Dunakeszi Járműjavító néhány még meglévő szakemberének ismét munkát tud adni. Ami a mai világban nem leszólandó. De a hárommilliárd forintra rúgó, közpénzből kipengett állami invesztíció után dicsekvésre mégsem ad igazán okot.
