galéria megtekintése

Orbánék kapkodása fordította egymás ellen embereket

17 komment


Varga G. Gábor

Tavaly sem volt kétségbeesve Pósfai Gábor, a Decathlon hazai ügyvezetője, amikor bezárták vasárnap a boltokat, de önfeledten a nyitásnak sem tud örülni. Mint mondta, sportkereskedelmi cégének százmilliós befektetését tette feleslegessé az újabb, erőből és kapkodva megszületett döntés.

- Hogyan fogadták a döntést?

- A vásárlók szempontjából jó döntés született. De tegnap reggel teljes letargia volt az üzletekben, mert a munkatársaink az elmúlt egy évben már hozzászoktak a szabad vasárnapokhoz. Épp ezért, mi biztosan nem fogunk kinyitni áprilisban, mert készen vannak előre a beosztások, és senkit nem lehet így rángatni, ahogy egyébként most a kereskedelmet rángatja a kormány. A munkatársaink nyugalma sokkal fontosabb, mint egy-két vasárnap bevétele.

- Nem hiányzik a dolgozóknak a pénz?

 

- Vannak, akik szívesen dolgoznak a vasárnapi pénzért, vannak, akik inkább a szabadidőt értékelik. A legnagyobb baj ma az, hogy az egyeztetés nélkül, erőből és kapkodva bevezetett intézkedések miatt­ most egymással szembekerültek a dolgozók és a nyitva tartást joggal támogató vásárlók is.

Pósfai Gábor szűkített nyitva tartásra készül
Pósfai Gábor szűkített nyitva tartásra készül
Veres Viktor / Népszabadság


- A miniszterelnök álláspontja, hogy senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy vasárnap dolgozzon. Az öné?

- Első körben megpróbáljuk önkéntes alapon feltölteni a vasárnapi műszakokat. Szerintem is mindenkinek joga van a pihenéshez, a magánélethez. Végleges döntés még nem született, de az tűnik a leglogikusabbnak, ha vasárnap csak szűkített időben tartunk nyitva. Például akkor nem, amelyek még anno is holtidőnek számítottak. Így a korábbiakhoz képest kevesebb emberre lesz szükség vasárnap.

- Mekkora bevételük esett ki a zárva tartás miatt az elmúlt egy évben?

- A vasárnapi bevételeink aránya az egész hétből jóval nagyobb volt, mint a kereskedelemben szokásos: 21 százalék. (Az iparági átlag 12 százalék. – A szerk.) Mégis egy év alatt húsz százalékot sikerült növelni a bevételeinket, tehát nem ez jelentette a legnagyobb nehézséget.

- Hanem?

- Például, hogy egy éve fel kellett készülnünk a rendkívül zsúfolt szombatokra. Annak érdekében, hogy a vásárlóknak ne legyen kényelmetlen, új kasszák üzembe helyezésével, a parkolók bővítésével, a logisztikai és a munkafolyamatok átalakításával reagáltunk a kialakult helyzetre. Erre tavaly nagy hirtelen százmilliós nagyságrendben kellett költeni. A mostani döntés ezt a befektetést mintegy lenullázza, fölöslegessé teszi. Ha egy éve jobban végiggondolják a tervezetet, mindez elkerülhető lett volna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.