Egykori OTP-s az MFB elnök-vezérigazgatói székében

Tegnapi hatállyal az MFB elnök-vezérigazgatójává választották Nagy Csabát, az állami hitelintézet eddigi vezérigazgatóját. Üzleti múltja alapján szinte borítékolható a zavarmentes együttműködés a bank új gazdájául rendelt Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.
Lontai Dániel, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) igazgatóságának elnöke 2016. július 31-i hatállyal lemondott tisztségéről. A bank igazgatósága 2016. augusztus 1-jén Nagy Csabát, az MFB jelenlegi vezérigazgatóját választotta meg az igazgatóság elnökének, aki így a továbbiakban elnök-vezérigazgatóként irányítja a hitelintézetet - közölte az állami hitelintézet, valamint a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosság az MTI-vel kedden.

Nagy Csaba több évtizedes pénzügyi tapasztalatot tudhat maga mögött. A Magyar Hitelbank Rt.-t, illetve az Európai Kereskedelmi Bank Zrt.-t követően 1997 és 2011 között az OTP csoportnál dolgozott. Az OTP Értékpapír Zrt. vezérigazgatója, majd az OTP Jelzálogbank Zrt. vezérigazgató-helyettese volt, közben 2009-2011-ben az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatói posztját is betöltötte. 2011-2012-ben az MFB ügyvezető igazgatójaként a termékfejlesztést, valamint a KKV, agrár- és önkormányzati ügyletek finanszírozását felügyelte. 2012 júliusa és 2013 áprilisa közt az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt. Ebben a minőségében koordinálta az MVM csoport gazdasági területét. Nagy Csaba az MFB igazgatóságának tagja, 2013. szeptember 1-je óta az MFB Zrt. vezérigazgatója.

A váltás bizonyára nem független attól, hogy a kormány pénteken megjelent rendelete és határozata értelmében az említett kormánybiztosság - így az MFB - átkerül a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől a Seszták Miklós vezette nemzeti fejlesztési tárcához. Seszták Miklós több szálon köthető Csányi Sándor OTP-vezér és Mol-alelnök köréhez, az MVM pedig mindig is az NFM felügyelete alá tartozott. Így a tárca vezetésével így borítékolható a gördülékeny együttműködés.

Mások ugyanakkor Nagy Csabát épphogy a most épp defenzívában lévő Lázár János embereként emlegetik, lévén, hogy a kancelláriaminiszterhez hasonlóan hódmezővásárhelyi kötődésű. Így ma éppenséggel kormányforrások arra is utaltak lapunknak, hogy éppenséggel Nagy Csaba széke inog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.