Egy óra után távozott az IMF delegációja Varga Mihálytól

Egyórás tárgyalást folytatott az IMF-tárgyalódelegáció, Thanos Arvanitis misszióvezető, Irina Ivascsenko, a valutaalap magyarországi képviseletének vezetője és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság (EB) delegációjának vezetője Varga Mihály tárca nélküli miniszterrel a közigazgatási és igazságügyi tárca épületében.

A magyar fél által nyolc hónappal ezelőtt kért hitelfelvételről folyó megbeszélésen jelen volt Pleschinger Gyula, a gazdasági minisztérium államtitkára is, Rogán Antal viszont éppen ma kezdte meg nyári szabadságát, így nem vett részt a tárgyaláson.

A Kossuth téri megbeszélés reggel kilenckor kezdődött, és közel egyórás volt. A távozó IMF-delegáció vezetője a várakozó újságírók előtt – a Hír Tv kérdésére – nem árulta el, milyen feltételekkel ültek tárgyalóasztalhoz, mindössze annyit erősített meg, hogy tárgyaltak a magyar féllel. A megérkezésük előtt Irina Ivascsenko sem kívánt nyilatkozni semmilyen konkrét kérdésről.

Munkatársunknak egy forrás megerősítette: semmilyen konkrét tájékoztatást nem kaptak előzetesen arról, hogy az IMF milyen feltételeket szab a tárgyalásokon. Viszont tanulmányozták az európai és az Európán kívüli IMF-hitelmegállapodásokat is, és az a konklúzió: a valutaalap a pénzéhez szeretne jutni, ezért arra figyel, hogy az adott ország költségvetési deficitje bizonyos szint alatt maradjon, illetve az adóbevételek minél hatékonyabbak és magasabbak legyenek.

"Arról tehát nem gondolom, hogy lehetne komolyan tárgyalni, hogy ne legyen 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó, vagy éppen tranzakciós adó. Ez belső adózási ügy. Arra tehet javaslatot az IMF, hogy esetleg ne 1 ezrelék, hanem 2 ezrelék legyen a tranzakciós adó, és akkor azt a kormány megfontolja" – fogalmazott forrásunk. Szerinte amit az IMF részéről más országok esetében kértek, azt Magyarország már vagy teljesítette, vagy más eszközökkel – válságadók, bankadó stb. – jut a bevételekhez.

A magyar kormány elővigyázatossági hitelmegállapodást (PCL) szeretne, nem készenléti megállapodást, mint amilyet 2008-ban a Gyurcsány-kormány kötött, vagy amilyet Románia. "De az EU részéről jelezték, hogy olyan készenléti IMF-megállapodást terveznek, amit a magyar kormány tekinthet elővigyázatossági megállapodásnak" –tette hozzá a kormányzati szereplő. Arra, hogy ezt mégis hogy kell elképzelni, nem adott konkrét választ.

Az IMF-delegáció egy tagja lépi át a néhány tüntető által kifeszített láncot

Megismételte, hogy a magyar kormány nem szeretné lehívni a hitelmegállapodás során Magyarországnak biztosított pénzt. "És azért is szeretnénk elővigyázatossági megállapodást, hogy az IMF és az EU ne tudjon beleszólni semmibe. A készenléti megállapodáshoz ugyanis szigorú feltételek és szakaszos, rendszeres IMF-kontroll társul".

A kormány azt szeretné, hogy a kamatfelárak és az általa kötelezően kifizetett hozamok alacsonyabbak legyenek. Ehhez kell a biztonsági háló. Mindazonáltal a kormány továbbra is piaci finanszírozást akar – erősítette meg forrásunk. Azt kizárta, hogy őszre ne lenne aláírt megállapodás.

Tegnap Orbán Viktor a Népszabadság kérdésére válaszolva azt mondta: a valutaalap nem az ellenségünk. "Látom, a sajtó egy részében is úgy jelennek meg, mint a krampuszok, akik nem hoznak, hanem visznek, és ha nem figyelünk oda, akkor még nagy baj lesz, és egyébként virgácsot szorongatnak mindkét kezükben, de a IMF nem így fest: az a mi bankunk, tagok vagyunk benne" – fejtette ki Orbán Viktor, majd hozzátette: kevésbé harcias, sokkal inkább szolid összefüggésben érdemes értelmezni a közeljövő tárgyalásait. De azt is leszögezte: a kormány nem köt olyan megállapodást, amely ellentétes lenne a magyar nemzetgazdaság, a magyar emberek érdekeivel.
Forrásaink szerint Orbán Viktor miniszterelnök akkor ül le az IMF és az EU tárgyalódelegációjával, amikor a hitelmegállapodás "már célegyenesbe érkezett". A megállapodáson pedig a tervek szerint nem lesz rajta Orbán Viktor aláírása, azt Varga Mihály fogja ellenjegyezni.

Információink szerint az IMF-delegáció Simor András jegybankelnökkel is folytat megbeszélést.

Az IMF-delegáció egy tagja lépi át a néhány tüntető által kifeszített láncot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.