Egykulcsos adó: 2015-től vége?

Egy évet még adna az egykulcsos adórendszernek Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) konferenciáján "vallott" a kormány gazdasági programjának alapkövéről.

A miniszter elmondta: az egykulcsos adórendszertől a fogyasztás növekedésen keresztül a gazdasági növekedéshez való hozzájárulást várta a kormány. A hatást nehéz mérni, de érdemes még egy évet adni a rendszernek - fogalmazott.

Az egykulcsos adórendszer felülvizsgálatának kilátásba helyezése mellett szinte mellékes, de Varga Mihály számokkal és grafikonokkal illusztrálta azt, hogy mit tett a kormány az elmúlt három évben az ország gazdaságának a konszolidálása érdekében. A strukturális változások közül kiemelte az oktatási és az önkormányzati kiadások csökkentését, de véleménye szerint még mindig sokan dolgoznak a közszférában, minden negyedik-ötödik munkavállaló onnan kapja a fizetését.

A devizahitelekről szólva kiemelte, hogy a korábbi kormány a túlhitelezéssel igyekezett növelni a gazdaság teljesítményét, de annak negatív következménye még mindig jelen van.

A biztosítási szektorral kapcsolatban kitért arra, hogy a kormány támogatja a 40 ezer fős alkalmazotti létszám megőrzését, ehhez kéri a szakma javaslatait.

A konferencia előtt a biztosítási vezetők körében elterjedt az a hír, hogy a miniszter bejelenti: az életbiztosítások újra adókedvezményt kapnak. Ez elmaradt, viszont Varga Mihály elmondta, hogy az adótörvények végleges kormányzati rögzítéséig még egy hét van hátra, és addig a szakmai szervezetek tehetnek javaslatokat.

Ezt Pandurics Anett, a MABISZ elnöke meg is tette előadásában: kérte, hogy az életbiztosítások konkurens termékekhez - az önkéntes nyugdíjbiztosításhoz és a nyugdíj-előtakarékossági számlához - hasonlóan kapjanak szja-kedvezményt. Ez nem okozna költségvetési kiesést, mivel a biztosítók jelenleg is ezermilliárd forint állampapírt tartanak a portfóliójukban, és ha növekedne az életbiztosítási díjbevétel, akkor a vásárolt állampapír mennyisége is emelkedne - mondta az elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.