Egy százalék alatti nyugdíjemelés jön

Hajszálpontosan a kormány által várt inflációval megegyező mértékű, azaz 0,9 százalékos nyugdíjemelés lesz jövőre, mivel a nyugdíjak reálértékének a megőrzése a cél – nyilatkozta Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak beszélt a nyugdíjjal kapcsolatos tervekről. Ennek kapcsán a lap megjegyzi: a 0,9 százalékos inflációs várakozás a kormány részéről bizakodónak tűnik. Az MNB 2,4 százalékos inflációt jósolt eredetileg 2017-re, még az áfacsökkentések hatásainak figyelembevétele nélkül, miközben a kormány eleve közel 1 százalékponttal kisebb jövő évi inflációval számolhatott, ugyancsak nem kalkulálva még az áfacsökkentés hatásával még.

Az élelmiszerek 17,3 százalékos – áfacsökkentés miatt várható – ármérséklése 0,5 százalékkal csökkenti az inflációt, miután a baromfihús 0,96, a tojás 0,52, a tej pedig 1,4 százalékot képvisel a fogyasztói kosárból. A házon kívüli étkezés súlya 2,7 százalékos – ebbe a menzák és az éttermek is beleértendők –, a telefon- és az internet-előfizetésé pedig 4,2 százalékos (utóbbinál valószínű a telefon nagyobb aránya). Mindezek alapján e két termékkörben az áfacsökkentés nyomán elvben bekövetkező 7 százalékos árcsökkenés az inflációt további 0,2-0,4 százalékkal mérsékelheti.

Az idén várhatóan további 1,3 százalékkal emelkedik a reálnyugdíj, így 2010 óta az ellátások vásárlóértéke összességében 10 százalékkal növekedhet.

A költségvetésről Varga Mihály elmondta: az elmúlt három évben a valós hiány mindig jóval kisebb lett a tervezettnél, ez 2017-ben is bekövetkezhet, részben az adócsökkentés fehérítő hatásának, részben a gazdaság növekedésének köszönhetően.

Az idei költségvetés módosításáról a miniszter elmondta: a többletbevételeket a magyar–román határon építendő kerítésre, bérfejlesztésekre és egyes többletforrást igénylő beruházásokra fordítják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.