galéria megtekintése

Kutyát se érdekli a ma beindult magyar-szlovák vezeték

4 komment


Marnitz István

Ma állt éles üzembe a magyar-szlovák gázvezeték, amelyet Orbán Viktor egykoron még kiemelt jelentőségűnek nevezett - sőt a választások előtt, háromnegyedkészen át is adott -, ám a mai indulásról meg se emlékeznek. A kereskedők egyelőre egy csepp gázt se forgalmaznának az összeköttetésen.

Miközben az Orbán-kabinet láthatólag minden mozgósító erejével valamiféle új balkáni gázvezetékrendszert szeretne tető alá hozni, addig lényegében semminemű figyelmet nem fordít a negyvenmilliárdnyi adóforintból megépült és elvileg mától éles üzembe álló magyar-szlovák összeköttetésre.

Legalábbis csupán korábbi, áttételes jelzésekből vonható le az a következtetés, hogy mától - a legutolsó, január 1-i határidőhöz képest fél éves csúszással - a próbaüzem után úgynevezett kereskedelmi üzembe állt a 111 kilométer hosszú, a magyarországi Vecsést a szlovákiai Felsőzellővel összekötő gázcső, amit Orbán Viktor sokáig az orosz gázbeszállítástól való magyar energiafüggetlenség egyik fő zálogaként mutatott be. Az üzemeltetést végző, a Belügyminisztérium (BM) tulajdonában álló Magyar Gáz Tranzit (MGT) honlapján a kereskedelmi üzemről mai keltezésű tájékoztatót hiába keresünk. Igaz, korábbi közzétételeik utalnak az eseményre.

Talán nem véletlen a szerénység: lapunk értesülései szerint ugyanis az előzetes igényfelmérés teljes kudarccal végződött és egy évre előre - július 1-től szeptember 30-ig - egyetlen kereskedő se kötött le kapacitást a gázvezetéken, se Magyarországról Szlovákia irányába, se visszafelé. Ezt az MGT honlapján fellelhető foglalási tábla is alátámasztja. Vagyis jelen állás szerint senkinek nincs szüksége a csőre. Ennek pontos okát szakértők se látják, de oldalunkról adódik a kézenfekvő magyarázat: túl drága lehet Szlovákia felől beszerezni a gázt.

 

Ráadásul, nagyívű stratégiai tervek ide vagy oda, a kereslet évek óta esik. Ennek kapcsán megerősítették azt a korábbi értesülésünket, hogy mivel ide tulajdonképpen az osztrák baumgarteni elosztóközpontból érkezik a gáz, a magyar-osztrák vezetéken beszerezhető gázra itt további szállítási és határátlépési díj rakódik. Arra azonban figyelmeztettek, hogy az MGT akár negyedéves, havi, heti, napi és egyéb könnyített feltételű pályázataira is beeshet olyan gázkereskedő, amely bizonyos mennyiségű gázszállítások érdekében igényt támaszt a vadonatúj vezetékre.

Még nem volt teljesen kész, de a választások előtt már átadták a gázvezetéket
Még nem volt teljesen kész, de a választások előtt már átadták a gázvezetéket
Reviczky Zsolt

Az üggyel kapcsolatban tegnap óta keressük a BM-et, de az illetékes tárca kérdéseinkre mindmáig nem adott választ.

Pedig korábban Orbán Viktor minden személyes erejét bevetette a vezeték megépítése érdekében, annak ellenére, hogy gazdasági igény akkor se mutatkozott rá. Öt éve még a Mol, pontosabban a tulajdonában lévő FGSZ a horvát és a román kapocshoz hasonlóan kereskedelmi alapon kívánta létrehozni az összeköttetést. Ám az igényfelmérések már akkor lehangoló eredményre vezettek.

Szlovákia azonban továbbra is erőteljesen szorgalmazta a vonal létrehozását. Orbán Viktor - többek között az "észak-déli gázfolyosó" stratégiai szükségességét hangsúlyozó érvek hatására - így az állami MVM-mel mégiscsak megépíttette a csövet. A jóval hosszabb magyar szakasz költségeit az állami MVM-en keresztül első körben a magyar - és az EU-támogatáson keresztül az uniós - adófizetők állták, a hitelek visszafézetésének forrását pedig az állam a gázszámla meghatározott tételén keresztül a hazai gázfogyasztóktól szedi be.

Mivel a tulajdonosi felállás ellenkezett az EU-szabályokkal, Brüsszel üzemeltetőnek a többi honi gázvezetéket is üzemeltető FGSZ-t javasolta. Ám az Orbán-kabinet ehelyett a BM-et jelölte ki az állami tulajdonos képviselőjeként, például ama magyar hatósági jelentést elfogadva, hogy a jogszabályok szerint Orbán Viktor Pintér Sándor belügyminisztert saját hatáskörében nem utasíthatja.

Tavaly a választások előtt Orbán Viktor és Robert Fico szlovák miniszterelnök ünnepélyesen már át is adta az akkor még csak háromnegyedkész gázvezetéket, természetesen messzemenőkig hangsúlyozva annak stratégiai fontosságát. Ám az ezután következő próbaüzem során egyre gyakrabban lehetett olyan hangokat hallani, hogy az állami beruházó, vagy akár a hatóságok is mintha inkább hátráltatnák a tényleges üzembe állítást.

Orbán Viktor és a kormány azóta sem vesztegetett túl sok szót az immár elkészült nagyberuházásra. Pedig Moszkva még az EU szerint is visszaél előkelő gázszállítási pozíciójával. A Magyarországot és Szlovákiát összekötő új gázvezeték mától érvényes éles üzemét jelen állás szerint sűrű, sötét hallgatás övezi.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.