Eddig 150 millió az Aeroviva utasok kára, a cégvezetők eltűntek

Aligha elég az Aeroviva biztosítéka a pórul járt utasok részvételi díjának teljes fedezésére, az első két nap alatt az igénylések összértéke meghaladta a biztosíték harmadát. A cég vezetése elérhetetlen.

Az első két nap 400 károsult jelentkezett a hétfőn csődbe ment Aeroviva utazási iroda biztosítójánál, a QBE Atlasznál - tájékoztatta lapunkat Dénes Attila ügyvezető.Ez még csak töredéke lehet a végső számnak, hiszen az Aeroviva csak a Travel Service légitársaságnál 4000 helyet kötött le.

Az már biztos, hogy az Aeroviva 494 milliós vagyoni biztosítéka aligha lesz elég a károkra, hiszen a 400 károsult igénye ennek több mint harmadára, 150 millió forintra rúg. A biztosító vezetője elmondta: ma már kevesebben jelentkeztek a cég ügyfélszolgálatán, mint tegnap, ugyanis az utasok rájöttek, hogy egyszerűbb, ha levélben adják fel a megfelelő iratokat.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint az utazási iroda vezetőit és tulajdonosát továbbra sem érték el, csak a jogászokkal tudnak beszélni. Utaslistát, s a befizetett részvételi díjak listáját továbbra sem kapták meg a cég illetékeseitől, ami „nem szokványos" ilyen esetekben – mondta a QBE biztosító vezetője.

Farkas Attila, a Travel Service ügyvezetője elmondta: két napja ő sem tudja elérni sem Gyarmati Ferenc tulajdonost, sem Hidas Anna ügyvezetőt. Sőt, őket, mint légitársaságot az Aeroviva nem is értesítette, csak a pletykákból és a honlapról értesültek arról, mi történt. Mindezt persze azt követően, hogy a hétvégén felszólították a céget, hogy ha hétfő délig nem fizetik ki a repülőgépeket, akkor nem indítják el a járatokat. Ez történt. Farkas már tanúskodott a rendőrségi nyomozásokban, amelyek az utasok feljelentései nyomán indultak. A hatóságok vizsgálják az Aeroviva pénzmozgásait.

Az Aeroviva vezetése az utaslistával meggyorsíthatná a károk kifizetését, mert ha az iroda nyilvántaetása alapján a biztosító tudná, mennyi pénzt fizettek be az utasok, könnyen meg tudnák határozni, a befizetett díjak hány százalékára elég az utazásszervező vagyoni biztosítéka, s el is lehetne kezdeni a kárkifizetéseket.

Így azonban be kell várni az összes kárigényt, ami hosszú heteket vehet igénybe. Az Aeroviva többnyire drága utazásokat szervezett, de tegnap csődöt jelentett. Külföldön egyetlen utast sem hagyott, hiszen útjai ma indultak volna, ám egyetlen csoportjuk sem kelhetett útra.

Szakértők szerint azon Aeroviva utasok, akik december 15-e után vásároltak menetrendszerinti repülőjegyet az irodánál, jobban teszik, ha ellenőriztetik foglalásukat a légitársaságnál.

 

 

QBE Biztositó. Az Aeroviva utazási iroda ügyfeleinek kártérítése
QBE Biztositó. Az Aeroviva utazási iroda ügyfeleinek kártérítése. Budapest, 2010.12.20. Fotó: Bócsi Krisztián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.