galéria megtekintése

Eddig segítettük a kiéheztetett Ukrajnát gázzal

8 komment

M. I.

Három nappal azután, hogy Orbán Viktor kormányfő „a megbízható és stabil gázellátásról” tárgyalt az orosz gázszállításokat végző Gazprom vezérével, Magyarország leállította a hazánk felől Ukrajnába irányuló gázsegélyt. Ukrajna azért kénytelen így gázhoz jutni, mert az oroszoktól június óta nem kap. A magyar kormány a lépést azzal magyarázza, hogy most minden vezetéket befelé kell fordítani. Eddig azt hangoztatták, hogy már elég gáz érkezett.

Három nappal azután, hogy Orbán Viktor pontosan nem ismert témájú tárgyalásokat folytatott Alekszej Millerrel, az orosz gázszállításokat végző Gazprom elnökével, Magyarország csütörtök este beszüntette az Ukrajnába irányuló gáztovábbítást. A vezetékeket üzemeltető, Mol-tulajdonú FGSZ este 9 előtt kiadott közleménye szerint a cég 2014. szeptember 25-én délutántól határozatlan időre megszakította az Ukrajnába irányuló gázszállításokat. Az ellátás csütörtökön 18 órától állt le.

Elzárták a csapokat

Az FGSZ-közlemény a megszakítást azzal indokolja, hogy szeptember 26-tól megnő a beszállítási igény. Az ellátás biztonsága és a hálózati egyensúly fenntartása érdekében az Ukrajna felől érkező beregdaróci csomópont kapcsolását úgy kellett átalakítani, hogy az összes vezetéken befelé érkezzen a gáz – magyarázzák a lépést.

 

Ukrajna felé 2013 márciusa óta él egy napi 16,8 millió, éves szinten 6,1 milliárd köbméter kiszállítására alkalmas vezetékes összeköttetés. Ez, mint hangsúlyozzák, független a Magyarország felé irányuló Testvériségtől. Az FGSZ meglátása szerint a megszakításhoz joga volt.

Az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium esti magyarázata szerint a kormány további intézkedéseket tesz a magyar lakosság biztonságos gázellátása érdekében, és a télre való felkészülés felgyorsítására 2014. szeptember 26-tól tovább növeli a hazánkba irányuló gázbeszállítást. A magyar tárolók feltöltése az elsődleges, mindent megelőző cél. A földgázszállítás az orosz-ukrán konfliktus ellenére zavartalan. Az ország ellátása biztosított, a biztonsági készlet nagysága az előírásoknak megfelelő, a tárolók töltöttségi szintje jelenleg 56,6 százalék és a betárolás mostantól felgyorsul - zárja közlendőjét a szaktárca. A Gas Storage Europe napi frissítésű, európai tárolóadatai szerint ugyanakkor tárolórendszereink töltöttségi szintje nem 56,6, hanem 62 százalék. Az utóbbi napokban a kormányzat éppenséggel azt hangsúlyozta, hogy tárolóink feltöltöttsége már elegendő az esetleges téli ellátási zavarok kiküszöböléséhez.

Mint ismeretes, az orosz-ukrán konfliktus miatt Oroszország júniusban beszüntette az Ukrajnába irányuló gázszállításokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak annyi gázt pumpál Ukrajna felé, amennyit annak a nyugati határokon tovább kell adnia Oroszország vevőinek. Ez már okozott bizonytalanságokat Szlovákia és Románia ellátásában, és Lengyelország és Szerbia is a nyomás ingadozására panaszkodott. Az utóbbi napokban jószerével csak Magyarország kapta meg a teljes megrendelt mennyiséget Oroszország felől.

Tekintettel az orosz-ukrán helyzetre és arra, hogy senkinek nem érdeke egy téli gáz nélkül maradó Ukrajna, az ország nyugati szomszédai – Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – megteremtették a visszafele irányuló gázszállítások fizikai lehetőségét. Erre csak az orosz beszállításoktól független vezeték vehető igénybe. (Mereven tagadott, ám magukat masszívan tartó pletykák szerint ténylegesen ez mégiscsak úgy néz ki, hogy Ukrajna ennyivel kevesebb gázt ad át, de a visszaszállítási díjat azért természetesen kifizeti.) Szlovákiából 26 millió, Lengyelországból eddig 5, Magyarország felől eddig - a lehetséges 16,8 millió helyett - 3-4 millió köbméter érkezett naponta Ukrajnába. A három államból először két hete Lengyelország állította le az Ukrajnába irányuló szállításokat. Pedig az ukránok kisegítése az Európai Unió erőteljes támogatását élvezi: a bajba került államot körülvevő országok így, úgymond Oroszország ellenében segítettek. A szomszédos országok segítségével Ukrajna – a Gas Storage Europe szerint – eddig 52 százalékra töltötte fel tárolóit.

Az unió ellenében is egyre markánsabb oroszbarát politikát folytató Orbán Viktor Alekszej Millerrel folytatott megbeszéléseiről a magyar sajtó a Gazprom hétfő esti moszkvai közleményéből szerzett tudomást. Ebben témaként "a téli időszakra vonatkozó megbízható és stabil gázellátást", valamint – jóval hosszasabban – a Magyarországot is érintő Déli áramlat gázvezetékterv kérdéseit jelölték meg.

Arról, hogy az Ukrajnába irányuló gázszállításokról szó esett volna, nem tettek említést. Mint ahogy azt a korábbi értesülést sem taglalták, hogy a Gazprom a térségbe szánt gázának magyarországi bértárolását fontolgatja. (Ilyen ötlet már sokszor felmerült, de még sosem sikerült eljutni a megállapodásig.) A tárgyalásoknak Anatolij Janovszkij orosz energetikai miniszterhelyettes és Seszták Miklós múlt hét keddi budapesti tárgyalásai ágyaztak meg, de egy aznapi konferencián lapunk ukrán gázszállításokra vonatkozó kérdéseit az orosz miniszterhelyettes azzal hárította, hogy Gazprom-témában nem jogosult nyilatkozni.

Annak ellenére, hogy a magyar gázvezetéküzemeltető szerint a szállítások megszakítására joga volt, ezzel adódhat jogi probléma. A gáz eladói ugyanis - a közhiedelemmel ellentétben - nem a szóban forgó országok: azok "csupán" a vezetéket biztosítják a szállításokhoz. Az eladó titkos, de hírek szerint a német RWE és a franca EDF. Értelemszerűen az eladó és a vevő között is él gázszerződés. Ennek teljesítésében a szállító kiesése komoly problémákat okoz.

Az ukrán sajtójelentések a legkisebb kétséget sem hagyják afelől, hogy a szállítások leállásának hátterében az Orbán-Miller-találkozó áll. Mint írják, az ukrán vezetéküzemeltető csütörtökön, ottani idő szerint 19 órakor kapott egy váratlan és megmagyarázhatatlan üzenetet az FGSZ-től, miszerint a szállításokat technikai okok miatt, további értesítésig leállítják. Az FGSZ-t azóta nem tudják elérni, így sem az ukrán vezetékeket üzemeltető Ukrtransgaz, sem a gázkereskedelmet végző állami Naftogaz nem kapott semminemű magyarázatot az FGSZ-től sem a leállás okára, sem annak várható időtartamára. Közleményük szintén emlékeztet arra, hogy a Naftogaz partnerei nem a magyarok, hanem a gáz nyugat-európai eladói, amelyek tudomásuk szerint szintén nem kaptak elfogadható magyarázatot a helyzetre az FGSZ-től.

Kétségtelennek nevezik, hogy eddig nem volt véglegesített vezetékszerződés az FGSZ és ukrán partnere között, noha az Ukrtransgaz többször is kérte azt. A mostani lépést mégis szerződésszegésnek nevezik, ami ellenkezik az európai egységes energiapiac elveivel. Felkérik az EU-t, hogy biztosítson közös megoldást az unió energiabiztonságának megteremtésére és a belső szabályok betartására.

Sem az uniós országok, sem Ukrajna irányában nem szabad az energetikát zsarolásra használni – szögezik le.

Kissé fenyegetően hozzáteszik: remélik, hogy a váratlan leállás nem okoz bizonytalanságokat gázvezetékrendszerükben, ami az elkövetkező órákban eldől. Mindazonáltal Ukrajna továbbra is az orosz gáz megbízható továbbítója kíván maradni. Ezért cserébe viszont elvárják, hogy európai partnerei is tartsák be szerződéses kötelezettségeiket és az uniós jogot – írja a Naftogaz.

Pénteken újságírói kérdésre Helen Kearns, az Európai Bizottság egyik szóvivője az ügy kapcsán úgy fogalmazott: az Európai Tanács döntése értelmében minden uniós tagállamnak meg kell teremtenie az Ukrajnából érkező gáz visszafordításának lehetőségét. Az orosz-ukrán gázszállításokról pénteken Berlinben tárgyaló Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a Handelsblattnak adott interjújában viszont úgy fogalmaz: az uniós vevőkkel kötött szerződéseik nem terjednek ki a gáz visszairányítására. Nem kevéssé fenyegető szavai szerint szállításaik folyamatossága csak úgy szavatolható, ha partnereik betartják a szerződéseket. Az Európai Bizottság szerint az Ukrajnába irányuló, Lengyelországon és Szlovákián és eddig Magyarországon keresztül lebonyolított gázszállítási szerződések törvényesek.

Később a berlini találkozón Günther Oettinger, az unió energiaügyi biztosa újságírói kérdésre már úgy vélte, a magyar lépés nem jelent blokádot. Figyelembe kell venni, hogy a tagállamok saját ellátásbiztonságuk érdekében fel akarják tölteni tárolóikat - tette hozzá az MTI tudósítása szerint. Szerinte Magyarország azt jelezte Ukrajnának, hogy a fordított irányú gázszállítás a hónap végéig nem lehetséges. (Arról, hogy a szállítások felfüggesztése a hónap végéig szólna, a hazai nyilatkozók nem tettek említést.)

Az Orbán-kormány döntésére a jelek szerint kevéssé a hazai lakosság biztonságának növelése, sokkal inkább a Gazprom berlini tárgyalási pozícióinak erősítése érdekében volt szükség.

Délután Orbán Viktor épp a gáztól ily módon megfosztott Ukrajna nyugati határszélén, Kárpátalján járt, ahol kifejtette: számára az ott élő magyarok biztonsága az első.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.