galéria megtekintése

Mutyinak gyenge: Eddig bukás a nemzeti dohány

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 06. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Alig csurran-cseppen valami a trafikokból – derül ki a trafikos vállalkozások május végéig közzétett mérlegadataiból. Ha lett volna bárki, aki emiatt aggódott volna: a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez kötődő üzleteknek legalább jól ment.

Bár több cég – a törvényi előírás ellenére – még nem adta le a számait, de ahol már olvashatók a dokumentumok, ott többségében veszteségről és jókora tartozásállományról árulkodnak. A társaságok dohányboltonként átlagosan legalább tízmillió forintos rövid lejáratú adósságot görgetnek maguk előtt, ami mögött a nagy dohánygyártók által hitelre kihelyezett árukészletet lehet sejteni.

Palcsó Tamásnak csak annyi jött be az öt dohányárudát összefogó P-SZ tabak Bt.-ből, amennyit néhány vidéki haknin is megkereshetett volna

Korábban iparági információk nyomán a Napi.hu írta meg, hogy a nemzeti dohányárudák immár kétmilliárd forint lejárt tartozást halmoztak fel az árujukat hitelre adó dohánygyártókkal szemben. Lapunk számos forrásból értesült arról, hogy a trafikok nagy része súlyosan veszteséges, a tulajdonosok csak azért működtetik az üzletüket, mert a törvény alapján a koncessziós tulajdonosok csak betéti társaság beltagjaként léphettek be az üzletbe, tehát a cég bedőlése a „trafiknyertes” magánvagyonát is érintheti. (Volt olyan trafikos, aki lapunknak elmondta: csak azért tartják még fenn az üzletüket, mert azt remélik, hogy a tömény italok és az energiaitalok kizárólagos árusításának joga „bekerül a rendszerbe”, ami segíthet.)

 

Az eddig közzétett mérlegadatokból kitűnik, hogy a kormány által kiagyalt trafikrendszerrel a profi kereskedők sem jártak jól. Sajtóhírek szerint Rogán Antal V. kerületi szomszédja, a dohányüzletben otthonosan mozgó Csetényi Csaba és üzlettársai tavaly kilenc koncessziót nyertek el: ők kapták meg az akkor még aduásznak tekintett belvárosi helyeknek a többségét.

A nagy üzletből eddig csak keveseknek jutott
A nagy üzletből eddig csak keveseknek jutott
Teknős Miklós

A Csetényi Csabához tartozó Cigar Tower Castle Bt. azonban 191 milliós forgalom után 15 milliós veszteséget és 48 millió forint rövid lejáratú kötelezettséget halmozott fel, ebből 25 milliót tesznek ki a beszállítói tartozások, a többi bérleti díjakból, adójellegű követelésekből és 12 millió forint értékben egyéb, nem nevesített „igénybevett szolgáltatásokból” jött össze. Jobban teljesített az üzleti kör másik, négy koncessziót elnyerő cége, a Krskó Tiborhoz kötődő Szivar Torony City Bt. A 450 millió forintnyi forgalomból kicsiny, 635 ezer forint adózás utáni nyereséget sikerült kisajtolni.

Ugyanakkor a Cégbíróság szerint a cégnek 71 millió forint kötelezettsége van, amelynek túlnyomó része, 57 millió forint szállítói tartozás. Végül a Szivar Torony River Bt., ahol Csetényi Zsuzsanna a beltag, sem muzsikált túl fényesen: 102 millió forintos forgalom mellett a vállalkozás egy trafikjából 16 milliós adósság és szolid, 280 ezer forintos nyereség származott.

A CBA nagyjainak trafikjai eddig rendre veszteségesek. A két trafikot üzemeltető Breier László Flórián Tabak Bt.-je 117 millió forgalom mellett 900 ezer forint veszteséget és 26 millió forint adósságot hozott össze. Igaz, az adósságból hétmillió forint a beszállítói hitel, míg a többi a tulajdonos kültag cégek által nyújtott kölcsön.

A vállalkozások kiegészítő mérlegéből kiderül, hogy miközben a dohány tízszázalékos árrése miatt 11-12 millió forint maradhatott a kereskedő zsebében, addig a trafikok fenntartási költsége 13 millióra rúgott az időszakban. A trafiktenderen három koncesszióhoz jutott a CBA egy másik igazgatósági tagja, Krupp József is, akinek egyelőre szintén nem sok öröme telhetett a dohányboltjaiban: a Völgy Tabak Shop Bt. 210 milliós forgalomra 2,8 millió forint veszteséget termelt, és 30 millió forint kintlevőséget görget maga előtt.

Átmenetileg nem termel veszteséget
Átmenetileg nem termel veszteséget
M. Schmidt János / Népszabadság

De nem hozott nagyot a dohánybiznisz egy másik CBA igazgatósági tagnak, Hamschláger Antalnak sem. A 2Bacco Bt. ugyanis 63 milliós forgalomra 2,2 milliós veszteséggel zárta a mérlegét. Megjegyzendő: a CBA prominenseinek a fő szempont az volt, hogy az élelmiszer-áruházuk mellett a vásárlók továbbra is tudjanak dohányt venni, így a közértjük azért kárpótolhatta a trafikban elszenvedett veszteségeket.

Erősen kérdéses viszont, hogy megérte-e a trafikjai körüli hírverés a tehetségkutatón sikerrel indult, majd énekhangját Fidesz-kampányrendezvényeken is kieresztő Palcsó Tamásnak. Mint arról írtunk, az énekes tavaly kapásból öt koncesszióhoz jutott a fővárosban, a mérleg szerint azonban Palcsónak inkább csak annyi jött be az öt dohányárudát összefogó P-SZ tabak Bt.-ből, amennyit néhány vidéki haknin is megkereshetett volna.

A vállalkozás a 264 milliós forgalomra mind össze 300 ezer forintos nyereséget termelt, azaz az év végéig havonta néhány tízezer forintos zsebpénzhez jutott a trafikokból az énekes, közben 34 millió forint rövid lejáratú kötelezettsége is van a cégének. Hírek szerint Palcsó az egyik trafikját már tavaly ősszel bezárta, ám a jelek szerint az év végéig nem sikerült egyenesbe hoznia a társaságot.

Jó eredményt szinte kizárólag a plázákban lévő trafikok értek el – igaz, ezeknek meg az utcai trafikok megsegítése miatt május 31-ével távozniuk kellett a nyerő helyükről. Az Auchan üzletekben üzemelt a felcsúti alpolgármester, Mészáros László fiának, az öt koncessziót elnyerő Mészáros Rolandnak a cége. (Mint arról írtunk, a dohánypiacon aduásznak tekintett összes Auchan-beli dohányboltot az Orbán Viktor bizalmasai között tudott Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez kötődő személyek nyerték el: a polgármester testvére, üzlettársai, valamint az alpolgármester fia.)

A Lando-Ker Bt. 580 millió forintos forgalom mellett az év végéig 26 millió forintos adózott nyereséget kaszált, azaz trafikonként csaknem havi egymillió forintos nettó profithoz jutott a húszas éveit taposó ifjú felcsúti vállalkozó.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.