E-útdíj: így vagy úgy, de lesz 75 milliárd!

A hazai fuvarozók kompenzálása miatt éves szinten 15 milliárd forintos bevételkiesést valószínűsít a Nemzetgazdasági Minisztérium, de a továbbra is kitart a 75 milliárd forintos idei e-útdíj-előirányzat mellett.

Éves szinten összesen 15 milliárd forintos bevételkiesés prognosztizálható azon kedvezmények miatt, amelyekkel a kormány a hazai fuvarozók versenyképességének megőrzését igyekszik segíteni – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzetgazdasági Minisztérium. A hét elején aláírt megállapodás szerint csökken a légrugós gépjárművek és pótkocsik után fizetendő gépjárműadó, de levonhatóvá válik a használatarányos e-útdíj 7,5 százaléka a helyi iparűzési adóból.

Mindezek ugyanakkor nem jelentenek kockázatot arra, hogy az elektronikus útdíjrendszertől várt költségvetési bevétel, vagyis az év hátralévő részében 75 milliárd forint összejöjjön. A tárca szerint az cél tartható. 

A fuvarozókkal megkötött stratégiai kompenzációs megállapodás harmadik pilléreként kedvezményes forgóhitel-konstrukciót dolgoz ki a kormány, ezt az e-útdíjrendszer indulásáig az érintettek számára elérhetővé teszi – közölte lapunkkal a minisztérium; a konstrukcióra szánt összeg nagyságáról nem kaptunk tájékoztatást. A program kidolgozásában részt vesz a Széchenyi Kártya Program szakmai irányítását végző KAVOSZ Zrt. is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.