Dollármilliárdokat dobott ki a Microsoft

Lenullázta a Nokiát a Microsoft, elemzők szerint egy könyvelési lépéssel azt ismeri el most a redmondi szoftvercég, hogy egy fabatkát sem ért a Nokia telefongyártó üzletága, amikor megvették.

Vagyis azzal, hogy a könyvelésben leírnak 7,6 milliárd dollárt a telefongyártás értékéből, kidobott pénznek minősítik a néhány évvel ezelőtt kifizetett 7,4 milliárdos vételárat. A tranzakció veszteségbe fordítja a redmondiak folyó negyedévét, aminek aligha fognak örülni a befektetők, még akkor sem, ha tudják: a cég átszervezést jelentett be, s 7800 fős leépítést hajt végre a korábban bejelentett 18 ezres mellett.

Nullára írták a Nokiát
Nullára írták a Nokiát
Aleksi Tuomola / Reuters

A Nokia felvásárlásakor a telefongyártó részlegnél 32 ezer ember dolgozott, fele közvetlenül a gyártásban. A mostani bejelentéssel a Microsoft a nem okostelefonok iránti kereslet radikális csökkenésére reagál. A leépítés 750-850 millió dollárba kerül, s mindennek szükségességével már az akvizíció idején tisztában voltak. Csak éppen akkor a Microsoftnak égető szüksége volt egy bevezetett márkára, amely a mobil platformját használja.

Ha abból a szempontból nézzük, mi lett volna a Windows Phone (Később Windows 8, 10) jövője, ha magára hagyják a Nokiát, akkor sok érvvel tudják igazolni az akvizíció szükségességét, nem csupán a készpénzégetéssel. Az üzlet objektív szempontok alapján kudarc, s nem az első. 2007-ben a Google ellen harcoltak a hirdetési piacon, s a Quantive nevű cégért 6,2 milliárd dollárt adtak.

A cég értékét öt év múlva, 2012-ben nullára írták le, huszonhat évnyi nyereséges időszakot megszakítva a tranzakcióval. Mindez nem jelenti, hogy megszűnik a Lumia készülékek gyártása, vagy kivonulnak a mobilos fejlesztésekből. A cég magyarázata szerint gyártás helyett jól működő ökoszisztéma kialakítására koncentrálnak, amelynek része a saját gyártású termékcsalád is. – Megtartjuk a mobilitás újragondolásának hosszú távú képességét – mondta Satya Nadella, a Microsoft elnök-vezérigazgatója, bármit jelentsen is ez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.