Dolgozóinak lóg a Piszkei Papír

A 2008 decemberében leállított lábatlani Piszkei Papír egykori 400 dolgozójának fele még nem kapta meg az összes járandóságát, nekik 200 millió forinttal tartozik a felszámolás alatt álló vállalat.

Ecsédi András, az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa elmondta: eddig 493 millió forintot fizettek ki a dolgozóknak, ebből 428 millió forint az állami bérgarancia alapból érkezett, de az igénybe vehető keret kimerült és a továbbiakban csak a gyár vagyonának értékesítéséből lehet a dolgozók követeléseit rendezni.

Az ÁFI 4,2 milliárd forintos irányáron a napokban hirdette meg harmadik alkalommal a papírgyárat. Az első két hirdetésre nem volt jelentkező. Meghirdettek továbbá a termeléshez közvetlenül nem kapcsolódó gépeket és ingatlanokat, valamint készleteket több, mint 350 millió forintos irányáron.

A görög Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozó papírgyárral szemben a hitelezők tíz milliárd forintot meghaladó értékű követelést nyújtottak be. Az üzemben toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártottak. A gyárban 2008 végén csőd közeli állapot alakult ki, a közműveket kikapcsolták, később a dolgozók sem januári, sem februári bérüket nem kapták meg a görög tulajdonostól.

Magyarországon a Zeritis-csoporthoz tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a Budafok Recycling Zrt., mely papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.