Az állásukat akarják, nem a szabad vasárnapot

Több mint tízezer kiskereskedelmi dolgozó aláírásával hitelesített nyílt levelet küldött Áder János köztársasági elnöknek és Varga Mihálynak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), amelyben arra kérik az államfőt, hogy ne írja alá az Országgyűlés által a napokban megszavazott, az üzletek vasárnapi bezárásáról szóló törvényt.

Ez a szervezet volt az, amelyik 2006-ban a kereszténydemokratákkal együtt élharcosa volt a Szabad Vasárnap Charta kezdeményezésnek, majd éveken át, így 2008-ban és 2011-ben is kiállt a vasárnapi bezárás mellett. Nemrégiben azonban a KASZ elpártolt az időközben a kereszténydemokraták elképzelését felkaroló kezdeményezéstől. Az ágazati szakszervezet a tagságában tízezer fő megkérdezésével felmérést folytatott le, ebből kiderült, hogy a dolgozók 90 százaléka támogatja a vasárnapi nyitva tartást.

Az üzletek dolgozói sem akarnak üres plázákat látni
Az üzletek dolgozói sem akarnak üres plázákat látni
Teknős Miklós / Népszabadság

A mostani levelükben is írják, hogy a jelen gazdasági körülmények között a kezdeményezésük rossz irányba ment: a kormánytöbbség csak a serpenyő egyik oldalát nézte, ám nem foglalkozott azzal, hogy a jelenlegi körülmények között a vasárnapi bezárással romolhat a munkavállalók helyzete.

Közben reagált tegnapi cikkünkre a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ), mondván: még nem született döntés arról, hogy részt vesznek-e, illetve milyen módon a Vállalkozók Országos Szövetsége által a közelmúltban kezdeményezett vasárnapi népszavazáson.

Piaci források alapján arról írtunk, hogy a nagy áruházláncok eddig nem sorakoztak fel a népszavazást meghirdetett Demján Sándor mögé, illetve – szintén piaci források szerint – kétséges, hogy a plázák is így döntenek-e. Az MBSZ ugyanakkor lapunknak elküldött közleményében hangsúlyozza: a kérdés igen összetett, azt több oldalról is meg kell vizsgálni, de az egyeztetések is jelzik, hogy nem zárkózunk el a VOSZ népszavazási kezdeményezésétől – fogalmaztak a szövetségnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.