Döbbenetes méreteket ölt a hazai feketekereskedelem

A NAV számításai szerint akár 4-6 ezer milliárd forintot, azaz a hazai legális kiskereskedelmi forgalom felét is elérheti az áfa megfizetése nélkül eladott termék aránya.

Ezermilliárdos nagyságrendű fekete, csempészáru érkezik a magyar kiskereskedelmi piacra – derült ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vizsgálatából.

A NAV pénzügyőr egységei hónapokon át figyelték szúrópróbaszerűen az utakat – írja a Napi Gazdaság −, a belső határokon ugyanis nem lehet vámellenőrzést végezni, csak eseti ellenőrzésekre van mód.

Az akció kezdete előtt egy nulladik, úgynevezett kontrollnapon megmérték az adott szakaszon a forgalmat. Mihelyt híre ment az ellenőrzésnek, a kamionforgalom egynegyeddel csökkent, így naponta 1600 kamionnal kevesebb érkezett Magyarországra. Az áfacsalók ugyanis ilyenkor leállították a szállítmányaikat. 

A NAV számítása szerint az 1600 kamion értéke legalább nyolcmilliárd forint, de könnyen lehet, hogy kétszer ennyit érnek a feketén érkező szállítmányok. 

Az egy hónapos vizsgálat összesítéseként a NAV úgy becsülte: csak az északi határszakaszon több mint 1000 milliárd forintnyi feketeáru érkezik Magyarországra, összességében pedig 4-6 ezermilliárdra becsülhető a feketeáru mennyisége, ami durván a legális hazai kiskereskedelmi forgalom fele.

 A Napi Gazdaság szerint a csalók többnyire azt használják ki, hogy az uniós kereskedelem áfamentes, a belföldi pedig áfás. Ha az áru úgy lép be az országba, hogy a fuvarlevél szerint egy másik uniós állam a célállomás, úgy Magyarországon csak tranzitáruként jelenik meg, s utána nem kell áfát fizetni − s más adót sem. Ám a gyakorlatban az áru nem hagyja el az országot, a termék az áfa megfizetése nélkül kereskedelmi forgalomba kerül itthon, melyen így hatalmas haszon képződik.

A tapasztalatok szerint leginkább a nagy láncok raktáraiban landolnak ezek a szállítmányok, ám a NAV hangsúlyozta: nem minden kereskedelmi láncra jellemző ez a bűnelkövetési modell.
Az áfacsalás fő termékei a cukor, a kávé, az étolaj, a liszt, a krumpli, az alma, a kutyatáp, de akár a tojás és a hús, továbbá jellemző még a vasáru, a kavics, a sóder, a cement utaztatása is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.