Devizahitelek: megint a parlamentnek kell lépnie

A devizahitelek ügyében a kormány a Kúriától várt segítséget a jogalkalmazás terén, ez nem történt meg, így „elég valószínű”, hogy a parlamentnek kell megint lépnie – mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője hétfőn.

A devizahitelek ügyében a kormány a Kúriától várt segítséget a jogalkalmazás terén, ez nem történt meg, így „elég valószínű”, hogy a parlamentnek kell megint lépnie, ahogy korábban háromszor már megtette – mondta a Fidesz szóvivője hétfőn a Ma reggelben. Hoppál Péter beszélt az újabb rezsicsökkentésről és a büdzséről is.

2010 előtt semmi nem történt a devizahitelesek érdekében, 2010 óta azonban a korábbi három intézkedésnek (árfolyamgát, végtörlesztés, Nemzeti Eszközkezelő) köszönhetően több százezer ember menekült ki az adósságcsapdából, ám több mint félmillió még várja a segítséget – mutatott rá Hoppál Péter az M1 Ma reggel című hétfői adásában.

Hoppál Péter a műsorban beszélt az újabb rezsicsökkentés lehetőségéről is. Mint mondta, „úgy tűnik, a piac még elbír egy harmadik mérséklést”; a szakértők a gáz és az áram árának további csökkentésével foglalkoznak. A frakció a két hét múlva esedékes frakcióülésen tárgyal majd a lehetőségekről – hangoztatta.

A politikus szerint Magyarország a kormányváltás óta minden évben teljesítette a költségvetési elvárásokat, noha az év elején mindig megkérdőjelezte ezt az ellenzék és a külföldi elemzők. Siker, hogy a tavaly év eleji 2,9-3 százalékos előrejelzések ellenére 2,3 százalékos is lehet végül a deficit – mondta. Idén is hasonlóak az aggályok, de „ugyanúgy teljesíteni fogjuk a költségvetést”, mint a korábbi években – szögezte le a szóvivő.

Számos változás lépett életbe január 1-jétől az adórendszerben, amelyeket a gazdasági teljesítmény miatt hozott a kormány – magyarázta Hoppál Péter. Úgy tűnik, a magyar gazdaság emelkedő pályán van, így a növekményt az emberekre lehet költeni rezsi- és adócsökkentés formájában – emelte ki. A változásokat követően a legkisebb keresetű családoknak még több jut, a gyermeket nevelők pedig a járulékok terhére keresnek majd többet – hangsúlyozta. (Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.