Demján és Töröcskei bankjába is beszáll az állam

Demján Sándor Gránit Bankjába, és a Töröcskei István államadósság-vezér érdekeltségébe tartozó Széchenyi Bankba is beszállt az állam 49 százalékos tulajdoni hányaddal – mindez egy PSZÁF-határozatból derült ki. Összesen 5,6 milliárdos tőkeemelést hajtottak végre. A nemzetgazdasági tárca szerint az ügylet piaci alapú, és gyors megtérüléssel kecsegtet.

Érdekes módját választotta a kormány, hogy közölje: két hazai nagybefektető mellé is beszáll tulajdonostársként. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján jelent meg két engedély, amely szerint a Magyar Állam minősített, 49 százalékos befolyást szerezhet két pénzintézetben.

Az egyik a Gránit Bank, amely jelenleg Demján Sándor közvetett többségi tulajdonában van, a vállalkozó 2010 májusában vásárolta meg az 1985-ben alapított, majd különböző neveken működő pénzintézetet a Wallis Holdingtól. Demján tulajdonostársa még a vezérigazgató, az OTP-nél korábban lakossági ügyvezetőként tevékenykedő Hegedűs Éva, aki még az első Orbán-kormány idején volt a felelőse helyettes államtitkárként a lakáshitelezési programnak. Rajtuk kívül még 2011-12-ben öt tulajdonostárs is csatlakozott a bankhoz. Egyikük egyébként Kostevc Péter, aki a Brókernet alapító-tulajdonosaként szerzett hírnevet magának a szakmában, míg a tulajdonosok között szerepel Nyúl Sándor, a Demján-érdekeltség Trigránit operatív vezérigazgatója, valamint Mécs Imre Demján üzlettársa is. Ezen kívül még a Coop-hálózat szállt be a bankba nemrég, egy partneri együttműködésen keresztül.

Az a pénzintézet közleményéből derült ki, hogy az állam összesen 2,58 milliárd forinttal emelte meg a 2011-ben és 2012-ben is több mint félmilliárdos, 2010-ben pedig egymilliárd feletti veszteséget produkáló társaság alaptőkéjét és ezzel szerezett 49 százalékot. Vagyis: némi ázsiót fizetett a 2,3 milliárdos jegyzett tőkével rendelkező, profitot nem termelő bank kisebbségi hányadáért, az irányítási jogok nélkül.   

A másik pénzintézet a Széchenyi Kereskedelmi Bank, amelyet Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójának családi érdekeltsége birtokol. A bankot – amelynek hirdetett célja a vidék felemelkedésének segítése, a szövetkezeti hitelintézetek megerősítése, és a vidéki vállalkozások segítése – Töröcskei szintén 2010 tavaszán indította el. Pontosabban: ekkor vásárolta meg a 2008-ban alapított, ám addig valójában nem igazán tevékenykedő Silver bankot, majd nevezte át azt az új céloknak megfelelően.

Itt a tőkeemelés - az ügyletről jól értesültnek bizonyuló Index szerint - 3 milliárd forint lesz, ami a 3,2 milliárd forintos jegyzett tőkéhez képest nem feltétlenül tartalmaz ázsiót. Igaz: itt sem nagy nyereségtermeléséről híres pénzintézetbe száll be az állam: 2011-ben több mit 600, tavaly pedig 1,2 milliárdos mínuszt hozott össze a szövetkezeti hitelintézeteket összefogó bank.

Tegyük hozzá: indulási veszteség mindkét pénzintézetnél van, az építkezés pénzbe kerül, így az első évekből aligha lehet messzemenő következtetést levonni a jövőre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium lapunk kérdéseire adott válaszai szerint ezek üzleti célú befektetések, amelyeknek hozama "hosszabb távon meghaladja az iparági átlagot". A tárca szerint az unióban tiltott állami támogatás kritériumai közül egyik sem merülhet fel, miután "teljes mértékben piaci logikájú befektetés történik", az üzleti terv alapján ugyanis rövid időn belül megtérülő tőkeemelésekről van szó. 

Az üzleti terv egyik bank esetében sem látszik változni. A Gránit Bank közleménye szerint az átalakítással ugyan személyi változások történtek, például a felügyelő bizottság elnöke, a tulajdonosként is szereplő Mécs Imre lett az igazgatóság elnöke, míg a felügyelő bizottság élére Nyúl Sándor került. Ezen kívül az állam kapott két igazgatósági helyet. A stratégiai irányok azonban nem változnak: marad az online fókusz, a kevés fiók, az olcsó működés és az innovatív termékek. Ezzel gyors növekedést értek el a múltban - a mérlegfőösszeg tavaly 51,3 milliárd foirnt volt, április végére ez 60 milliárdra duzzadt –, ám a pénzintézet egyelőre nem tudott kitörni a kisbanki státuszból. A jövőben azonban - 2015-17-re – tőzsdei bevezetést ígérnek, a tőkeemelés révén pedig a kis- és középvállalati szektorban bővítik majd az üzleti aktivitást. 

A Széchenyi Bank esetében sem változik a terv, az állam pénzére itt - az Index értesülése szerint - a bizalom növelése miatt van szükség, hiszen egy félig állmi bank ajtókat nyithat meg, és másoknak is kedvet csinálhat, hogy beszálljanak a pénzintézetbe. (Töröcskei jelenleg ugyanis egyedül finanszírozza a bankot). Gondolkodnak külföldi tőkebevonásban, és persze szeretnének a vidék meghatározó finanszírozójává válni a hitelszövetkezeteken keresztül. Erre jelenleg még csekély az esély, a tavalyi 20 milliárdot sem elérő mérlegfőösszeg nem feltétlenül nagy, de növekedésre már itt is van esély (az Index például 26 milliárdos mérlegfőösszeget ír, vélhetően idei adatok alapján, vagyis a növekedés itt is gyors). 

A kormányzat egyébként több mint egy éve nézegeti a két pénzintézetet. Amikor – tavaly májusban – a Magyar Fejlesztési Bank megállapodás-közeli állapotba jutott a Takarékbank megvásárlásáról, Baranyay László, a pénzintézet vezetője elismerte: a két pénzintézet megvásárlása beleilleszthető a takarék- és hitelszövetkezeti integrációt erősítő kormányzati tervekbe. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.