Nem áll jól az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség abban a Fővárosi Törvényszéken zajló perben, amelyet a magyar állam, illetve a takarékszövetkezetek államosításában részt vevő összes szereplő ellen indított. A per a jogalkotással okozott kár megtérítése miatt indult hivatalosan, ám a követelt összeg is jelzi: nem erről van szó. A Demján Sándor elnökölte OTSZ maga 29,4 millió forintot kért kártérítésként, a magánszemélyként hozzá csatlakozó egyik felperes pedig 54 ezer forintot – bőven nem a pénzről szól ez az eljárás.

Mint dr. Lohn Balázs, a felperes képviselője el is mondta: tisztában vannak a jogalkotással okozott kárral kapcsolatos bírói gyakorlattal (alapesetben nincs esély ilyen pert nyerni), ám úgy gondolják, példa nélküli az az eset, hogy az állam egy törvénnyel tulajdonképpen államosít. Szerinte ugyan az államnak van lehetősége egyes szektorokban saját eljárással tulajdont szerezni, ám a kisajátításnak jogi garanciái is vannak, és közérdekből kell történnie. Itt azonban a jóhiszeműséget megkérdőjelezi, hogy valójában a szektort át se alakították, és máris eladásra hirdették meg a Takarékbankot.

A kereset egyébként maga sem igazán a pénzről szólt, hanem az ideiglenes intézkedésekről. Tulajdonképpen azt kérték a bíróságtól, hogy ideiglenes intézkedésként tiltsa meg az új jogszabály végrehajtását minden érintett szereplőnek (például, hogy az új integrációs szervezet beleszólhasson a takarékszövetkezetek életébe, vezetésébe), valamint a Takarékbank részvényeinek értékesítését, és forduljon maga is az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz az ügyben.

Az ideiglenes intézkedésre szóló kérelmet azonban a bíróság már január 17-én elutasította, és a pénteki tárgyalást is csak két dolog húzta el: egyrészt a sajtó jelenléte miatt dr. Bene Lajos bíró kérte az iratok ismertetését (ez az újságíróknak valóban hasznos volt), másrészt az állami szervezetek némileg késve adták elő a védekezésüket.

Az ellenkérelem ugyanis – bár december vége volt a határidő – csak a tárgyalás előtt két nappal, január 22-én érkezett meg, alig volt idő átnézni. dr. Kende Tamás, az államot képviselő ügyvéd leginkább azzal érvelt, hogy nincs helye kártérítésnek, a részvényátruházást a takarékszövetkezetek közgyűlésen szavazták meg (a felperesek szerint nem volt más választásuk, hiszen ha ellenállnak, a működési engedélyüket kockáztatják, és bukják a maradék vagyont is).

Az állam képviselője szerint ráadásul a takarékszövetkezetek igenis megkapják az ellenértékét annak, hogy az állam többletjogokat szerzett a törvénnyel, hiszen 136 milliárdot juttattak a szektor rendezésére. Harmadrészt pedig – szólt a jogászi érvelés – azok az uniós jogszabályok, amelyekre hivatkozott az OTSZ képviselője, részben nincsenek már hatályban, részben pedig itt nem alkalmazhatók, hiszen nem uniós jog alapján intézkedett az ügyben az állam. Az ellenkérelem késését pedig azzal indokolta: az államnak a jogi képviselő kiválasztásához és megbízásához idő kellett – elnézést kért. De nem úszták meg ennyivel. 

A bíró ugyan mindent megpróbált elkövetni annak érdekében, hogy ne kelljen későbbre halasztani az ügyet, végül azonban ez nem sikerült. Dr. Bene Lajos először felszólította a felperes képviselőjét, hogy válaszoljon az állami érvekre (kvázi módosítsa a lejárt hivatkozásokat), szerinte ugyanis a védekezésben nem volt nagy meglepetés, arra számítani lehetett. Az OTSZ képviselője azonban haladékot kért. Először csak egy órát kapott, ám ennyi idő nem volt a számára elegendő. Sokat emlegették, hogy az ügy bonyolult, a bíró azonban külön kiemelte, hogy szükség volna a válaszra, hiszen az ügynek ma van súlya. (A Takarékbankot addig ugyanis akár el is adhatják az elhúzódó tárgyalás végéig). Az OTSZ azonban nem élt a lehetőséggel: harmincnapos haladékot kért a válaszra, a tárgyalást április 18-ra halasztották el. Az állam összes érintett szervezete pedig 200 ezer forint pénzbírságot kapott (hat alperes összesen 1,2 milliót), miután válaszuk késésével nemcsak időhúzásra játszottak, hanem sikerült is eredményt elérniük ebben.