December vége előtt nem kap tőkét a Malév

Ha adnak is friss tőkét a Malévnek, azt az utolsó pillanatban, december végén teszik. A közgyűlés ma sem hozott döntést, de az MNV képviselője legalább elment rá. A működőképesség fenntartásához viszont kapnak 4,2 milliárdot – kölcsönbe.

Felfüggesztették a Malév Közgyűlését, így a cég most sem jutott friss tőkéhez. Kapott viszont 4,2 milliárd forintos tulajdonosi kölcsönt, amelyet a társaságnak egy összegben kell törlesztenie három év múlva.

Mint ismeretes, pénteken kellett volna dönteni a társaság tőkejuttatásáról, vagy az annak biztosított tulajdonosi kölcsönről, amely információink szerint 4,5 milliárd forint körül lehet. Pénteken azonban olyannyira nem voltak meg ennek a feltételei, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő képviselői nem is érezték fontosnak, hogy elmenjenek a részvényesek gyűlésére. 

Ma azonban ott voltak, s döntéseket is hoztak. A fő tulajdonos, az MNV képviselői túl sokat nem kötöttek a kisrészvényesek orrára: mint mondták, egy hitelről szóló dokumentumra – melyen két miniszter aláírása is szerepel – még várniuk kell. Ez utóbb megérkezett. A Malév oly régóta halogatott tőkerendezéséről azonban most sem határoztak, arról december 21-én, a most felfüggesztett közgyűlés folytatásán talán határozat születik.

Alighanem a vállalat transzparens működésének biztosítása volt a cél akkor, amikor a cég alapszabályát úgy változtatták meg, hogy a közgyűlés hatásköréből kivették az éves és a középtávú tervek jóváhagyását. Ezt követően kisrészvényesi indítványra megpróbálkoztak azzal, hogy az alapszabály pontjait átszámozzák – hiszen a törölt pontok miatt nem egymást követték annak bekezdései, ami pedig szabálytalan –, azonban erről sem tudott döntést hozni a grémium, mert a tulajdonos képviselőjének erre nem volt mandátuma. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.