Farkas Ádám

Népszabadság - Teknős Miklós

- Ha most adnék Önnek 25 ezer eurót (mintegy hétmillió forint), akkor tudná, hogy mibe fektesse? Részvény, kötvény, állampapír, bankbetét...

- A jelenlegi bizonytalan környezetben kerülném a kockázatos eszközöket, ezért valami nagyon biztonságos lehetőséget választanék.

- Azért kérdezem, mert egy felmérés szerint a magyarok negyven százalékának fogalma sincs - ez több mint kétszerese az európai átlagnak. Tényleg ennyire rosszul állunk ezen a téren?

- Magyarországon sajnos nagyon alacsony a pénzügyi megtakarítással rendelkezők aránya, és ez igaz még azokra - a fejlett gazdaságokban a felnőtt lakosság többségének vagyonában megtalálható alapvető - befektetési eszközökre is, melyek a jövőről való gondoskodást, így például a nyugdíj-előtakarékoskodást hivatottak biztosítani. A lakosság döntő többsége ráadásul nincs tisztában azzal, hogy milyen lehetőségei vannak megtakarításainak kezelésére és ez sajnos sok visszaélésre is lehetőséget adott az elmúlt 10-15 évben.

- Furcsa kettősség jellemzi a hazai megtakarítási szokásokat. Egyfelől igen konzervatívak vagyunk és kerüljük a rizikót, másrészt egy kiugróan magas hozamígéretért hajlamosak vagyunk jelentős kockázatot vállalni.

- Egyáltalán nem ritka, hogy a pénzügyi szolgáltatók, vagy ügynökeik egy impozáns múltbeli hozammal győzik meg az ügyfelet egy befektetésről, holott semmi garancia nincs arra, hogy az később is úgy teljesít, sőt sokszor éppen fordított a helyzet. Vannak persze olyan periódusok, amikor bizonyos eszközök rendkívüli hozamokat hoznak, de ugyanezek máskor hatalmas veszteséget is termelhetnek. Meg kell még tanulnunk, hogy csodák a pénzügyekben sincsenek, a vállalat kockázat és a befektetésből hosszabb távon várható hozam nagysága arányban állnak.

- Gyakran hallani, hogy a magyar pénzügyi kultúra még messze elmarad nemcsak a nyugat-európai, de néhány környező országétól, például Csehország vagy Szlovénia mögött.

- A pénzügyi kultúra fokát ugyan nem lehet egzakt módon felmérni, de az biztos, hogy Nyugat-Európához képest még messze el vagyunk maradva. Ami a környező országokat illeti, szerintem hasonló fejlettségi szinten van a pénzügyi kultúra, a különbségek inkább az eltérő fogyasztói attitűddel és mentalitással magyarázhatók. Csehországban például sokkal kisebb a lakosság eladósodottsága, ellenben szorgalmasabb megtakarítók, mint mi, és ezért más a pénzügyekhez, a pénzügyi szolgáltatókhoz való viszonyuk is.

- Úgy látom, az ügyfelek gyakran alapvető pénzügyi fogalmakkal sincsenek tisztában...

- Lényeges javult a tájékozottság az elmúlt tíz évben, de még mindig sokan kerülnek bajba hiszékenységük vagy az ismeretek hiánya miatt. Mivel a hazai oktatási rendszernek nem része a pénzügyi alapismeretekre nevelés, ezért a fiatalok úgy indulnak neki az életnek, hogy igen kevés információval rendelkeznek a banki, biztosítói vagy nyugdíjpénztári termékekről, szolgáltatásokról.

- A részben az MNB által életre hívott és finanszírozott Pénziránytű iskola program keretében a most zárult tanévben néhány tucat középiskola 1600 diákja tanulhatott pénzügyi alapismereteket. Ahogy mondani szokták, ez tényleg csak a semminél több.

- A pénzügyi kultúra fejlesztésére a legjobb megoldás nyílván az lenne, ha részévé válna az alaptantervnek és minden középiskolában oktatni lehetne ezeket az alapismereteket. Ám mivel ez nincs, így maradnak az alternatív kezdeményezések, mint például a Pénziránytű iskola program, vagy a PSZÁF által a tanárok képzéséhez nyújtott szakmai és anyagi segítség. Emellett nemrég az egyik, fiataloknak szóló programmagazin mellékleteként, a felügyelet, a jegybank és a versenyhivatal támogatásával megjelent egy tájékoztató füzet, amely közérthető formában és nyelvezettel foglalkozik a hitelfelvétellel. Tavaly volt már két ilyen, nagy sikerű kiadvány. Az egyik a pénzügyi szolgáltatásokat mutatta be, a másik a megtakarítási lehetőségekkel foglalkozott a fiatalok széles körét elérve. Hasonló sorozata korábban is volt a felügyeletnek, akkor a tájékoztató füzeteket a pénzügyi intézmények ügyfélszolgálatain helyezték el. Ezek a kezdeményezések is segítenek a pénzügyi kultúra fejlesztésében, iskolai oktatás nélkül azonban még évtizedekig is eltarthat, mire behozzuk a lemaradásunkat.

- A tudatosabb fogyasztói magatartást, például egy hitelfelvétel előtt, nagyban segítené, ha össze lehetne hasonlítani az egyes ajánlatokat. Csupán a hirdetésekből tájékozódva erre nincs lehetőség.

Farkas Ádám
Népszabadság - Teknős Miklós - Mind a szabályozói, mind a felügyelet oldaláról több olyan lépés is volt az elmúlt időszakban, ami segíti az összehasonlíthatóságot. Ilyen például a teljes hiteldíj mutató korábbi bevezetése és időnkénti frissítése, felülvizsgálata. Emellett a PSZÁF idén áprilisban létrehozott az internetes oldalán egy olyan összehasonlító programot, amellyel az összes lakossági hitelezéssel foglalkozó pénzügyi vállalkozás kínálatából lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbbet. Ez az adatbázis a napokban további piaci szereplők termékeivel egészült ki, így most már mintegy kétszáz intézmény (az említett pénzügyi vállalkozások mellett bankok, lízingcégek, takarékszövetkezetek) lakáscélú, fogyasztási, illetve szabad felhasználású konstrukcióját lehet összevetni. Úgy gondolom, hogy az ilyen típusú fejlesztések elvezethetnek oda, hogy az ügyfelek tudatosabban tudjanak választani. Hogy ezek az internetes összehasonlító oldalak mennyire hasznosak tudnak lenni, azt jól mutatja például az online alkuszoknak a gépjármű-felelősségbiztosítás piacára gyakorolt hatása.

- A devizaalapú hitelezés széles körű elterjedése az alacsony pénzügyi kultúrával magyarázható, vagy gazdasági szükségszerűség volt?

- Alapvetően három okra vezethető vissza a folyamat. Egyrészt a magyar bankrendszer könnyen és olcsón, szinte korlátlan mértékben fért hozzá külföldi - anyabanki és piaci - forrásokhoz, miközben a belföldi megtakarítások nem alakultak kedvezően, ráadásul óriási volt a kamatkülönbözet a forint és a külföldi devizák között. Másrészt az volt az általános várakozás, hogy a magyar gazdaság konvergencia folyamatai miatt a hazai fizetőeszköz mindaddig erősödni fog, amíg be nem lépünk a monetáris unióba, vagyis amíg be nem vezetjük az eurót. Mindezek alapján akkor teljesen racionálisnak tűnt a devizaalapú hitelezés jelentős felfutása mind hitelezői, mind lakossági oldalról. A harmadik probléma az volt, hogy a bankok - főleg a közben kialakult hitelezési bumm vége felé - egyre lazább feltételek mellett adtak hitelt, s mind több kölcsönt hitelközvetítőkön keresztül helyeztek ki, és így sokan a stabil jövedelmükhöz képest túlzott mértékben adósodtak el. Ez vezetett a lakosság bankrendszeren keresztüli magas szintű és külföldi devizában fennálló külső eladósodottságához, miközben a pénzintézetek messze menően alábecsülték annak a kockázatát, hogy megnőhet az árfolyam volatilitása, és egy nem megfelelő makrogazdasági helyzetben számottevően leértékelődhet a forint - ráadásul az ügyfeleket is meggyőzték arról, hogy ennek kicsi a valószínűsége. A devizaalapú hitelezés nem volt az ördögtől való, de túlszaladt azon a határon, ami még ésszerű lett volna.

- A pénzügyi szolgáltatók nem törik magukat azért, hogy elősegítsék az ügyfelek tudatos döntését. Miért kell közgazdasági diploma ahhoz, hogy valaki értelmezni tudjon egy szerződést?

- A szolgáltatók egyre bonyolultabb termékekkel jelennek meg, sokszor nagyon összetett feltételei vannak egy-egy konstrukciónak, de mondjuk egy jelzáloghitel-szerződés egyébként sem könnyű olvasmány. Az Európai Unióban is elvárás azonban, hogy a szerződések, tájékoztatók közérthetőbbek legyenek. Az erről szóló uniós irányelv, amely elsősorban a lakossági hitelezéssel foglalkozik, átültetése a hazai gyakorlatba a tavaly év végi törvénymódosításokkal meg is indult. Az elfogadott jogszabály egészen pontos előírásokat tartalmaz arról, hogy a lakossági ügyfeleknek milyen információkat és milyen formában kell megadni a szerződés megkötése előtt. Ez várhatóan sokat javít majd a helyzeten, ám az ügyfeleknek, az oktatásnak, a felügyeleti szerveknek és a pénzügyi szolgáltatóknak is kell tenniük azért, hogy az ügyfelek ismeretei és a kínált termékek bonyolultsága között húzódó szakadék áthidalható legyen.

- Pedig a tudatos döntésekre most minden korábbinál nagyobb szükség lenne - és most nem csak a válságra gondolok. Egyes várakozások szerint a bankok, biztosítók a pénzügyi különadó jelentős részét tovább hárítják majd az ügyfelekre.

- Hogy milyen mértékben hárítják tovább a többlet terhet, azt két tényező szabhatja meg, illetve korlátozhatja. Az egyik a pénzügyi szolgáltatók közötti verseny, a másik a jogszabályi környezet. Azt gondolom, hogy lesz arra törekvés a szereplők részéről, hogy az adóból származó terheket továbbhárítsák, de ennek komoly korlátai lesznek mind a verseny, mind a szabályozás oldaláról. Emellett azonban szükség van arra is, hogy az ügyfelek, és nem csak a hitelt felvevők, hanem akik megtakarításaikat kezelik, kockázati biztosítást kötnek, vagy akár csak egy folyószámlát tartanak fenn és az ahhoz kapcsolódó bankkártyát használják, tudatosabban vegyék igénybe ezeket a szolgáltatásokat, jobban figyeljenek a költségeikre.

- A tervezett banki különadó valóban olyan komoly terhelést jelent a pénzintézeteknek, mint mondják, vagy ez csak egy kommunikációs fogás, amivel alkupozíciójukat igyekeznek javítani?

- A különadóval kapcsolatban két dolgot érdemes megvizsgálni, a terhelés mértékét és azt, hogy meddig marad érvényben. Az adó mértéke nemzetközi összehasonlításba valóban magasnak számít, ám az igazi problémát szerintem nem is ez jelenti. Pontosan meg kell határozni és hitelesen is kell tudni kommunikálni azt, hogy mennyi idő alatt fut ki a különadó, ha valóban egy, a rendkívüli körülményekkel indokolt átmeneti teherről van szó. Amikor a nemzetközi befektetők, leginkább az anyabankok meghozzák azt a következő évekre szóló stratégiai döntést, hogy a régióban hová helyezik ki a tőkéjüket, melyik leánybankjukat hajlandók növekvő mértékben refinanszírozni, akkor ebben komoly szerepe lesz annak, hogy meddig és mennyit jelent ez a plusz teher. Ha pontosan lehet tudni, hogy egy, két vagy három évig, akkor lehet az adó mértéke nagyon fájdalmas, érdemben nem feltétlenül befolyásolja ezt a hosszú távú döntést, de ha bizonytalan, hogy meddig és milyen mértékben áll fen az elvonás, akkor az komolyan gyengítheti a magyar bankok helyzetét. A pénzintézetek finanszírozásukban kénytelenek lesznek a belföldi megtakarításokra szorítkozni, tőkéjüket pedig csak az évről-évre az adó után termelődő nyereségük növelheti, ám ez nem lesz elég ahhoz, hogy a gazdaság növekedéséhez elegendő hitelt tudjanak kihelyezni.