galéria megtekintése

Csipkerózsika feleszmélt

Több mint negyven százalékkal nőtt a budai panellakások átlagára tavaly, az eladásukhoz szükséges idő pedig országszerte mindössze 24 napra csökkent. A vevők korábban meglehetősen erős alkupozíciója is alaposan gyengült, immár vannak olyan adásvételek, amelyek során a vevőknek egymásra kell licitálniuk az áhított ingatlanért. Budapesten 20 százalékkal drágultak a házak, lakások átlagosan, míg vidéken 8-10 százalékos az árnövekedés – derült ki az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat adataiból.

Minden jel szerint a piac felébredt 2008 óta tartó Csipkerózsika-álmából, és összesen 135 ezer adásvétel történt országszerte. Ez még csupán a fele a 2003-ban regisztráltnak, ám jócskán meghaladja az abszolút mélypontnak számító 2012-es esztendőt, amikor mindössze 85 ezer lakás cserélt gazdát.

A piac dinamikusan nő. Fokozatosan növekszik az ezer lakosra jutó tranzakciók száma – igaz, elsősorban Budapesten, a pezsgő gazdasági élettel rendelkező vidéki nagyvárosokban (Győrött, Kecskeméten, Pécsett, Szegeden), és azokon a településeken, ahol az elmúlt időszakban új beruházások létesültek. Ezekben az adatokban még elenyésző a decemberben bejelentett új otthonteremtési program intézkedéseinek hatása. A gyermekszámtól függő, de akár 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás, a kedvezményes hitel és az új lakások áfacsökkentése még tovább élénkítheti a piacot, igaz, ennek hatásával kapcsolatban hallani szkeptikus hangokat is.

 

A szakemberek szerint különösen a nyugati országrészben, a Balaton környékén és a sokakat foglalkoztató nagyvárosok térségében lesz érezhető hatása az otthonteremtési támogatásnak.

Az OC elemzési vezetője, Soóki-Tóth Gábor szerint országosan összesen 50-100 ezer csokot igénylő családdal lehet számolni 2019-ig. Az új lakások kínálata azonban igencsak korlátozott, ezért rövid távon – nagy régiós eltérésekkel persze, de – 5-25 százalék közötti árnövekedés sem kizárt. Ami az építkezéseket illeti, várhatóan a slágertelepülések között lesz Budaörs, Törökbálint, Biatorbágy és Szigetszentmiklós is.

Idén 150-155 ezer ingatlan-adásvételt vár a szakértő, és bár ebből csupán 10 ezer lesz új lakás, az ingatlanközvetítőknek bőven lesz tennivalója. Kosztolánczy György, az Otthon Centrum Holding vezérigazgatója lapunknak az mondta, a jutalékok mértéke várhatóan nem emelkedik majd, de egyre több iroda nyílik: az OC a tervek szerint a tavalyi 47 után idén több mint 30 új egységet nyit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.