galéria megtekintése

Csapás a cigarettagyárra

0 komment

F. Gy. A.

Nem hagytak időt a próbaüzemre a NAV nyomozói annak a nemzetközi bűnszervezetnek, amelynek frissen telepített illegális cigaretta-gyárára szeptember 21-én csaptak le az adóhatóság kommandósai Kőbányán – derült ki a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettesének szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tóth Márk tájékoztatása szerint a X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát.

Nyolc gyanúsítottat fogtak el az akcióban: három moldovai, három izraeli, egy grúz és egy magyar állampolgárt. A moldovai és az izraeli gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, a grúz és a magyar házi őrizetbe várja az eljárás befejezését.

Tóth Márk elmondta: a rajtaütés sikere nem kis részben az bolgár hatóságok és az Europol segítségének köszönhető. A bolgár hatóságok ugyanis még nyáron figyelmeztették a magyar adónyomozókat, hogy valakik komplett cigarettagyártó gépsorok indítottak útnak Magyarországra.

 

Az operatív felderítés nyomán szeptember 21-én több mint száz pénzügyi nyomozó részvételével csaptak le az éppen beinduló üzemre, illetve a bűnszervezet tagjaira. Az akció eredményeképpen az üzemben talált engedély nélkül gyártott „Golden Mount" cigarettából egy szál sem került a piacra.

A NAV bűnügyi szolgálatának jól időzített rajtaütése 64 millió forintos jövedéki adó csalást akadályozták meg. Ha az üzem tovább működött volna, akkor egy év alatt 171 millió szál cigarettát termelhetett volna a feketepiacra – közölte Tóth Márk.

A budapestivel közel egy időben Ausztriában és Szlovákiában is hasonló rajtaütések történtek. A szomszédos országokban is ugyanaz a bűnszervezet működtette az illegális cigaretta-gyártó üzemeket, mint a magyarországit.

Ausztriában és Szlovéniában azonban már működtek a dohánygyárak. Ausztriában 14 tonna dohányt és 6 millió szál cigarettát, Szlovákiában pedig 3,5 tonna dohányt és 4,8 millió szál cigarettát foglaltak le a hatóságok.

A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult a gyanúsítottak ellen - közölte Tóth Márk.

Vankó László, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta, hogy megváltozott stratégiájuk nyomán, amelynek során elsősorban a nemzetközi bűnszervezetekre koncentrálnak, 2016 első félévében már 170 millió szál illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le. Ez sokszorosan meghaladja a korábbi évek eredményeit.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője emlékeztetett: 2015 februárja óta már a harmadik illegális cigarettagyártó üzemet számolja fel a NAV. Az illegális dohánygyártók – mint arról már lapunk is beszámolt – a legálisan termelő dohánygyárak és -feldolgozók elől vásárolják fel feketén a termelésükhöz szükséges dohányt a termelőktől, illetve csempészett dohányból készítenek cigarettát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.