Elismerték: Csányi gondolkodott a Tesco megvásárlásán

Szemet vetett az OTP elnök-vezérigazgatója az időközben Tesco Europe néven egységessé gyúrt regionális Tescóra - írta meg a Figyelő. Szerintük Csányi Sándor nemrégiben meg akarta venni a magyar, a lengyel, a szlovák és a cseh hálózatot, aminek összesített ára „szerencsés esetben" 1000 milliárd forint lett volna, ám a Figyelő szerint Orbán Viktor miniszterelnök nemet mondott az üzletre, mivel nem akart a lengyelekkel politikai feszültséget.

A Figyelő szerint Csányi számára a jelentős ügyfélkör miatt érte volna meg az üzlet, az OTP később ugródeszkaként használhatta volna az áruházakat a cseh és a lengyel piacon. A hazai viszonyokban csillagászati méretű vételárért Csányi a Tesco-hálózattal egy meglehetősen bizonytalan üzlethez jutott volna. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyetlen komoly vevő sem akart beruházni ezen a piacon hipermarketbe.

Lapunk kérdésére az OTP azt válaszolta: "Az OTP Banknál elméleti lehetőségként felmerült, hogy akár részben, akár egészben megvásárolja a Tesco közép-európai hálózatát. A gondolkodás korai fázisában kiderült, hogy a kiskereskedelmi szektor irányába tervezett kitettségünkhöz képest aránytalanul nagy terhet és kockázatot jelentene az akvizíció, így tárgyalásokra már nem is került sor" - mondták el a banknál. Kérdésünkre elárulták azt is, Csányi Sándor nem tervez kiskereskedelmi befektetéseket.

Csányi kacérkodott a Tesco megvételével
Korponai Tamás / Népszabadság

A szakmai körökben régóta terjedő pletykák szerint korábban mindenképpen eladó volt a Tesco, ám a brit cég kötötte magát ahhoz, hogy csak egyben hajlandó értékesíteni a kelet-közép-európai hálózatot. Igaz, korábban a Morgan Stanley úgy vélte: a brit Tesco vagy a dél-koreai vagy a kelet-európai beruházásait értékesítheti. A dél-koreait fél éve már eladta a Tesco, a befolyó vételárat pedig a brit lánc anyaországi adósságainak a leszorítására használta fel. Piaci pletykák szerint az itteni, lengyel, szlovák, cseh és persze a magyar Tescók nem igazán hozták lázba a szakmai befektetőket. Egy hipermarket beruházás ugyanis több évtizedre szólna (egy ilyen beruházásnak néhány százalékos az éves hozama) azonban a térség politikailag kiszámíthatatlan, üzleti szempontból instabil.

Már letett az OTP az ügyletről

A Csányi-féle vásárlási tervek másik furcsasága a vélelmezett vételár alacsony szintje. A Figyelő szerint ugyanis 1000 milliárd lett volna a Tesco Europe ára. Azonban csak a magyar hálózat ingatlanvagyona (könyv szerinti értéken) 230 milliárd forint és ehhez járulna hozzá a kereskedelmi érték, ezzel együtt a magyar hálózat ára az 500 milliárdot is elérheti. Míg hazánkban 160-nál több Tesco van, addig Lengyelországban 400, Csehországban 200, Szlovákiában pedig további 150 üzlete van a cégnek, azaz vélhetőleg csak az ingatlanok értéke meghaladná az 1000 milliárdos szintet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.