Christine Lagarde Pekingben már 'bemutatkozott'

Pályázatának lényegét és jelöltségének hátterét igyekezett megvilágítani kínai vendéglátóinak Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki indul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székéért - derült ki szerdai hírügynökségi jelentésekből.

– Jó megbeszélést folytattunk, Lagarde ismertette jelölésének hátterét, én igen figyelmesen hallgattam - jegyezte meg újságírók előtt a Jang Csie-cse kínai külügyminiszter Pekingben, miután találkozott a francia miniszterasszonnyal. Kifejezte, hogy Kína számára fontos kérdésről van szó, de nyílt állásfoglalás helyett csak annyit mondott: "a terep nyílt".

– Nem azért jöttem, hogy hivatalos támogatást kérjek Kínától, de remélem, hogy bemutathatom a pályázatomat - hangoztatta Lagarde, amikor találkozott Vang Csi-san miniszterelnök-helyettessel. A nyilvánosság előtt még kijelentette: Kína nagyon fontos az IMF számára. Megerősítette még, hogy fontosnak tartja a pozícióra történő kiválasztás nyílt, átlátható és érdemekre alapozó rendjét.

A megbeszélésekről kiadott kínai közlemény szerint Vang és Lagarde nézetet cserélt a G20-ak cannes-i csúcstalálkozójáról, a nemzetközi pénzügyi szervezetek reformjáról, valamint a nemzetközi gazdasági normákról és szabványokról is. A francia pénzügyminiszter korábban felkereste a kínai jegybankot is, ahol tárgyalt annak kormányzójával.

A Nagy-Britannia, Németország és más európai államok támogatását bíró Lagarde Pekinget megelőzően Újdelhiben járt, ahol az indiai pénzügyminiszter annyit mondott: az IMF vezérigazgatóját nem nemzetisége, hanem érdemei és szaktudása alapján kell megválasztani. Az IMF következő vezetőjét június 30-án fogja a 24 tagú igazgatóság megválasztani.

Az érvényes szavazati eljárás szerint az európai országok és az Egyesült Államok nagyobb súllyal érvényesíthetik az akaratukat. A BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika a május végén nyilatkozatukban támogatták az "elavulttá vált íratlan gyakorlat elhagyását", miszerint az IMF vezetőjének európainak "kell" lennie.

John Lipsky az IMF jelenlegi vezetője, aki Dominique Strauss-Kahn lemondása után vette át a posztot, szerdán Tokióban kijelentette: meggyőződése, hogy a kiválasztás során egy nagy tehetségű, energikus és nagy hatékonyságú vezérigazgató kerül az IMF élére. Sajtójelentések szerint Lipsky csütörtökön Pekingben lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.