Célegyenesben a hitelszigor

A kormány szerdai ülésén tárgyalta és majdnem el is fogadta a lakossági hitelezés szigorításáról szóló rendelettervezetet. A jogszabályt végül azért nem írta most alá a miniszterelnök, mert az egyik passzust illetően véleménykülönbség alakult ki a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank között.

A szervezetek ezért most egyeztetést kezdtek, s amint megszületik a megállapodás, Bajnai Gordon is szignálja a rendeletet - erre várhatóan még a következő kormányülés előtt, vagyis január 6-áig sor kerül - mondta kérdésünkre Szollár Domokos.

A kormányszóvivő azt nem kívánta elárulni, hogy miben nem ért egyet a jegybank és a szaktárca, annyit azonban elmondott, hogy bár fontos, de a rendelet egészét illetően nem lényegi kérdésről van szó. Információnk szerint polémia a hitelkártyák körül alakult ki.

Az elképzelés szerint a bankoknak minden lakossági hiteltermék esetében hitelezhetőségi limiteket kell megállapítaniuk, vagyis a vállalható maximális törlesztőrészleteket a háztartások jövedelméhez kell kötniük. A szervezetek között pedig abban volt ellentét, hogy ez vonatkozzon-e a plasztiklapokra is, vagy se.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.