galéria megtekintése

A CBA az emlékét is eltörölné a csúfosan megbukott tulajdonosnak

6 komment


Baksa Roland

Néhány hónapja még a bírósággal akarták kirakatni a magyar üzletlánc tulajdonosai közül Tábor Viktort, aki végül úgy döntött, eladja részesedését. Egy hónap múlva tehát kiradírozza a CBA, hogy köze volt hozzá annak a személynek, akit egyedüliként az ügyészség megvádolt, s a bíróság első fokon elítélt a 2014-ben kirobbant kitiltási ügyben.

 Tábor Viktornak elenyésző, 0,02 százalékos tulajdonrésze van a központi CBA-ban, a CBA Kereskedelmi Kft.-ben. Egy korábbi kistulajdonos kiszállásakor vásárolta – 2013 elején – üzletrészét. Amikor június elején a bíróság kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt elmarasztalta és két év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte Tábort, az Orbán-kormánnyal szimpatizáló hálózat azt kommunikálta, bíróságon kezdeményezi majd Tábor kizárását a cégből.

Étolajszállítmányt ellenőriznek a NAV munkatársai. A CBA-s férfi adócsökkentést ígért
Étolajszállítmányt ellenőriznek a NAV munkatársai. A CBA-s férfi adócsökkentést ígért
Ujvári Sándor / MTI

Végül kevésbé radikális megoldást találtak a felek. – Tábor Viktor felajánlotta tulajdonrészének eladását. Az adás-vétel realizálása folyamatban van, mely várhatóan a következő tag­gyűlésen megtörténik – válaszolta a Népszabadság kérdésére Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. Ez a taggyűlés október első felében lesz. Azt nem árulta el Fodor, ki vagy kik lesznek a vevők. Annyit mondott, hogy névértéken, vagyis félmillió forintért cserél gazdát és CBA-üzlettel rendelkező személy fogja megvásárolni. Kerestük többször is az érintett felet, üzenetet is hagytunk, de Tábor nem reagált.

 

Üzletei között a CBA-rész viszonylag aprónak számít. Ő az ügyvezetője és az egyedüli tulajdonosa az információtechnológiai szolgáltatással foglalkozó Advanced Network Technologies Kft.-nek (ANT Kft.). A cég referenciái között találjuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), amelynek több mint tíz éve szállít hardvert biztonsági projektekhez. De több más informatikai vállalkozással közösen számos nagy, egyenként többmilliárdos informatikai közbeszerzést nyert: a Készenléti Rendőrség, a Debreceni, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem, az Országos Mentőszolgálat, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és az ÁNTSZ is megbízója a cégnek. Az ANT éves forgalma az elmúlt öt évben egymilliárd forint körül alakult, a legrosszabb évük a tavalyi volt, kis híján 600 millió forintos árbevétellel. A cég adózott eredménye 25–33 millió forint volt ebben az időszakban.

Áfacsökkentésben közvetített?

Tábor volt az, aki két éve a Bunge amerikai étolajgyártó nak azt ígérte, kétmilliárd forintért elintézi, hogy az olaj áfája 27 százalékról 5 százalékra csökkenjen. Az ügyészség álláspontja szerint színlelt volt az ajánlat, a bíróság szerint azonban valós, és Tábor csak közvetítő volt. A valós ajánlattevő ismeretlen maradt, az ügyészség pedig nem hajlandó folytatni a nyomozást. Ezzel összefüggésben indult el 2014 őszén az amerikai kitiltási botrány: 6 személyt tiltottak ki az USA-ból, de egyedül Vida Ildikó akkori NAV-elnök ismerte el, hogy ő az egyik. Vida jelezte, hogy kollégái közül is vannak a kitiltottak között, de az ő kilétüket nem fedték fel.

Tábor Viktor volt az, aki két esztendeje a Bunge amerikai étolajgyártónak azt ígérte, kétmil­liárd forintért elintézi, hogy az olaj áfája 27 százalékról öt százalékra csökkenjen. Az ügyészség álláspontja szerint színlelt volt az ajánlat, a bíróság szerint azonban valós, és Tábor Viktor csak közvetítő volt. A valós ajánlattevő ismeretlen maradt, az ügyészség pedig nem hajlandó folytatni a nyomozást. Ezzel összefüggésben indult el 2014 őszén az amerikai kitiltási botrány: hat személyt tiltottak ki az USA-ból, de egyedül Vida Ildikó akkori NAV-elnök ismerte el, hogy ő az egyik. Vida Ildikó jelezte, hogy kollégái közül is vannak a kitiltottak között, de az ő kilétüket nem fedték fel.

Nem volt aktív a CBA-ban

Tábor Viktor semmilyen funkciót­ nem látott el a CBA-ban, a vezetőségnek sosem volt aktív kapcsolata vele, a franchise rendszer működésében nem vett részt, üzletet sem működtet – nyilatkozta még tavaly év végén Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.