Cáfolja az NGM Harrach Pétert: nincs döntés a vasárnapi nyitva tartásról

Elbeszélnek egymás mellett a kormányzatnál. Harrach Péter ma bejelentette, hogy a kormány támogatja a vasárnapi zárva tartást. A nemzetgazdasági minisztérium szerint viszont nem.

A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat - cáfolta diplomatikus rövidséggel Harrach Péter kereszténydemokrata néppárti (KDNP) frakcióvezetőt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Harrach Péter ma bejelentette, hogy a kormány támogatja a KDNP - immáron harmadjára - benyújtott javaslatát a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi nyitva tartásának a korlátozásáról. 

A KDNP eszerint minden 400 négyzetméternél nagyobb üzletet bezárna vasárnap, a kisebbek közül pedig csak a nemzeti trafikok, a benzinkúti vagy megállóhelyi üzletek maradhatnak nyitva, továbbá olyan üzletek, ahol vasárnap vagy maga a tulajdonos, vagy egy családtagja is beáll a pult mögé. 

A javaslat nyomán az éjjel-nappali üzletek zöme is bezárna. 

A héten Varga Mihály a HírTV-ben egyértelműen leszögezte, hogy nem támogatja az elképzelést. Orbán Viktor nem nyilvánított véleményt a kérdésben, ám úgy látta, hogy a nyitva tartás ügyét egy átfogó kereskedelempolitikai szabályozásba kell beleilleszteni, és ahhoz előbb ki kell kérni az érintettek véleményét. 
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.