Bűnszervezet lehetett az MVM-nél, az új stratéga is megy

Távozik a Magyar Villamos Művek (MVM) stratégiai vezérigazgató-helyettese - közölte honlapján az állami áramcsoport, melynek öt évvel ezelőtti vezetője, Kocsis István és köre a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint bűnszervezetként működött.

2012. március 31-ével saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel megszűnik az MVM Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettesi posztját betöltő Bács Zalán munkaviszonya - tette közzé honlapján az állami energiatársaság.

Bács Zalán az elmúlt évtized elejétől a Mol-csoportnál töltött be vezető tisztségeket. Az állami áramtársasághoz a 2010-es választások után kinevezett új vezetőséggel együtt került.

Tavalyi sajtótájékoztatójukon azt jelentette be, hogy a 2010-es 90 milliárdról 2020-ig 250 milliárdra emelné az MVM úgynevezett EBITDA-nyereségmutatóját.

Baji Csaba vezérigazgató a hét elején az MTI-nek elmondta, hogy az előzetes adatok szerint az MVM tavaly 60 milliárdos nyereséget ért el.

Bács Zalán megkeresésünkre a közzétett rövid nyilatkozaton túl lépését nem kívánta részletesebben indokolni.

Eközben - az MTI Hírcentrum értesülései szerint - a Nemzeti Nyomozó Iroda azt állapította meg, hogy 2007-2008 között az akkori vezérigazgatóhoz, Kocsis Istvánhoz kapcsolódóan bűnszervezet működött az MVM-nél.

A cég 2007 és 2008 közötti gazdálkodását vizsgáló nyomozásnak eme információ szerint hét gyanúsítottja van. Közéjük tartozik Kocsis István volt vezérigazgató, Szász András korábbi főtanácsadó, Kovács József, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója és Kapolyi László, az MSZP volt országgyűlési képviselője.

Baji Csaba - egy, az MVM által az atlatszo.hu portálnak megküldött szerződésmásolat szerint - Kocsis István egyik stratégiai tanácsadója is volt. Az erre vonatkozó megállapodást Kocsis és Baji 2006-ban látta el kézjegyével. Egy állítólagos másik, hasonló tartalmú szerződés pedig egy Szász Andráshoz köthető offshore-céggel jött létre. Az MVM erre kiadott akkori nyilatkozata szerint Baji Csaba több mint egy évtizedes energetikai, több évtizedes vezetői, stratégiai tanácsadói, elemzői tapasztalattal rendelkező, elismert szakember, aki számos hazai és regionális tanácsadói megbízásnak tett eleget karrierje során.

Ezt támasztja alá, hogy az eddigi nyilvánosságra került adatok szerint az NNI-nyomozásban Baji Csaba érintettsége nem merült fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.