Büdzsé 2013: Még nagyobb teher a bankoknak és kötelező nyugdíjba vonulás

A korábban mondott 130 milliárd forinttal szemben 280 milliárd forintot szedne be jövőre a kormány a tranzakciós illetékből. De nemcsak ez a bejelentés volt megdöbbentő a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón, hanem az is, hogy 2013 az emelkedés éve lesz.

Ha a Parlament is elfogadja a jövő évi költsélgvetés tervezetét, lezárul a magyar tündérmese egyik fontos fejezete: három év alatt a kormány gazdaságtörténeti bravúrt visz véghez, melynek során végrehajtja Magyarország pénzügyi konszolidációját - jelentette be a büzsét ismertető tegnapi sajtótájékoztatóján Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. Mindezt teszi az eurozóna válsága közepette - hívta fel rá a figyelmet a tárcavezető.

Ugyancsak elismerésre méltónak tartja, hogy biztonságot és kiszámíthatóságot jelent, hogy már az év közepén rendelkezünk a jövő évi költségvetés sarokszámaival. Gíró-Szász András kormányszóvivő azzal vezette be a költségvetést, hogy 2013 az emelkedés éve lesz, amikor Magyarország elindulhat a növekedés útján.

Matolcsy György számokban is szemléltette az emelkedést. Míg idén várhatóan stagnál a magyar gazdaság, addig 2013-ban beruházásokon alapuló növekedési fordulat várható, s 1,5 százalékkal nőhet a GDP. Ehhez azonban feltételezi, hogy nemcsak a beruházások nőnek, de az uniós források felhasználása is bővül. A költségvetési hiány a GDP 2,2 százaléka körül alakul, s a 3 százalék alatti szint tartását jövőre már nem segítik egyszeri tételek.

Valamiben viszon nagyon jó leszünk, az államadósságot a GDP 78 százalékáról 76 százalékra csökkenti a kormány, amire Magyarországon kívül Európában csak öt ország lesz képes, a többiben viszont nő az államadósság. A költségvetés első verziójához képest maradt a 4,2 százalékos infláció is, a fogyasztás szintje kismértékben nőhet jövőre – mondta Matolcsy György.

Az első tervezethez képest a kormány 170 milliárd forinttal megemelte a kiadások és a bevételek szintjét is. Az új forrásokból a minisztériumok és egyéb állami szervek 120 milliárd forintot használhatnak fel, 50 milliárd forinttal pedig az Országvédelmi Alap mérete nő meg 100 milliárd forintra. Emellett az általános tartalékban is szerepel 100 milliárd forint, összesen tehát 200 milliárd forint tartalék fogja csökkenteni a költségvetés kockázatait.

A kiadások növekedése nem jár a hiány emelésével, az marad 660 milliárd forint, a főösszeg pedig 15 ezer 500 milliárd forint. A bevételi oldalt két elem fogja bővíteni. Egyrészről a pénzügyi tranzakciós illetékből 130 milliárd helyett 280 milliárd forint bevételre számítanak, a részletekről még folynak a tárgyalások a bankszövetséggel –mondta a miniszter. A 20 milliárd forint megtakarítás abból várható, hogy 62 év felett kötelező nyugdíjba vonulást rendelnek el a központi államigazgatás alá tartozó intézményekben – jelentette be.

Matolcsy György azt egyelőre nem tudta megválaszolni, hogy miként fog befolyni a plusz pénz a tranzakciós illetékből. Annyit mondott, az adó alapja és mértéke marad, az nem derült ki hogy lesz-e felső határa az illetékkel sújtott tranzakcióknak, s ha igen, az hogy viszonyul az eddig kommunikált, utalásonként 30 ezer forintos plafonhoz. Azt sem lehet tudni, hogy a bankadót valóban kivezetik-e vagy csak igazítják az uniós elvárásokhoz. A kormány intenzíven tárgyal a Bankszövetséggel a részletekről. Mint fogalmazott, ha kivezetik a bankadót, nem lehetne általános felső korlátja a tranzakciós illetéknek, hiszen a bankadó kivezetése révén kieső forrást pótolni kell. 

Mindeközben Matolcsy György szerint folytatódik a foglalkoztatás bővülése is, a költségvetési tervezetben 100 ezer főnél is több 8 órás munkahely létrejöttével számolnak, a munkavállalók száma elérheti a 3,9 millió főt, ebből 300 ezer lehet a közfoglalkoztatottak létszáma. 

A költségvetés sarokszámait és fejezeti főszámait július 13-án fogadhatja el az országgyűlés, szeptember 23-án pedig végleges költségvetése lehet Magyarországnak a 2013-as évre – húzta alá Matolcsy György.

Már látja a növekedést
Matolcsy György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.