Budapest Airport nem érti a LESZ-t

Érthetetlennek tartja a ferihegyi szakszervezet (LESZ) felháborodását Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója, aki szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben felelőtlenség a sztrájkkal való fenyegetés.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) pénteki közleményében azt írta: az idő rövidsége miatt kevés esélyt látnak arra, hogy meg tudnak egyezni a ferihegyi munkáltatókkal a kollektív szerződésről, ennek hiányában pedig munkabeszüntetésekkel akadályozzák a repülőgépek közlekedését decemberben. Kifogásolták azt is, hogy a munkáltató cafeteriáról szóló körlevelében egy esetleges sztrájktól is függővé tette a béren kívüli juttatások biztosítását.

A közleményben idézett részlet szerint a levélben az állt: a cafeteria folyósítását legfeljebb az akadályozhatja meg, ha a repülőtéren valamilyen, eddig előre nem látott, súlyos gazdasági érdekeket és mutatókat befolyásoló esemény történik, ami miatt az egész jövő évi üzleti tervet alapjaiban kell felülvizsgálni.

Hardy Mihály tévedésnek nevezte, hogy ezt a kitételt a szakszervezet a sztrájk gyakorlására értette. Kifejtette: a légiközlekedést is sújtó válságban légitársaságok küzdenek fennmaradásukért, és ez természetesen a repterek gazdasági teljesítményét is meghatározza. Leszögezte: senki nem vonja kétségbe a szakszervezetek sztrájkhoz való jogát.

Ugyanakkor felelőtlenségnek nevezte a sztrájkfenyegetést, úgy vélte ugyanis, hogy egy munkabeszüntetés a jelenlegi gazdasági helyzetben veszélyeztetheti több száz, vagy akár ezer munkahely megtartását is. Arra is felhívta a figyelmet: az egyeztetéseken egyre kevésbé látszik az, hogy a szakszervezetek a megállapodásra törekednének, sokkal inkább a konfrontációra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.