Budainak újabb egymilliójába kerül az "elszámoltatás"

Budai Gyulának egymillió forintjába kerül, hogy azt állította, Tátrai magánszámláin kötöttek ki a Bábolna-ügy pénzei. Most már papírja van róla, hogy nem mondott igazat.

A Fővárosi Törvényszék egy ma reggeli, elsőfokú ítéletében nyilvános bocsánatkérésre és kártérítés fizetésére kötelezte Budai Gyulát, mert Bábolna-ügyben minden alapot nélkülözve azt állította, hogy 365 millió forint közpénz, vagy annak egy része Tátrai Miklós vagy hozzá köthető személyek magánszámláin kötött ki. A bíróság Budait kötelezte arra, hogy az m1 és a tv2 esti hírműsorában saját költségén megjelentetett közleményben kérjen bocsánatot Tátraitól, és fejezze ki sajnálkozását.

A polgári pert Tátrai Miklós volt MNV-vezér indította Budai ellen. Keresetének volt olyan eleme is, amit a bíróság elutasított: a két tévécsatornában megjelent állítások mellett Tátrai a Magyar Nemzetben megjelent, Budainak tulajdonított állításokat is kifogásolta, ám a bíró szerint abban az esetben nem Budai közvetlen állításáról van szó, így azért a kormánybiztos nem elmarasztalható. Technikailag tehát Tátrai csak részleges győzelmet aratott. 

Az ügyben zajló büntetőperben a bíróság a múlt hét előtti héten hozott elsőfokú ítéletet, mely szerint a Bábolna Ménesbirtok Kft. és a szintén állami Bábolna Zrt. közötti ügylet során átutalt 365 millió forintot a Bábolna Zrt. törvényesen, a felszámolás céljaira, így elsősorban a dolgozók végkielégítésére költötte el, károkozás nem történt, az ügylet résztvevői pedig felelősen bántak a rájuk bízott vagyonnal. A bíró azt is kimondta, hogy a tranzakció gazdasági hasznot hajtott.

A büntetőügy során azt is megállapította a bíróság, hogy az átutalt összegből egyetlen fillér sem került illetéktelen magánszemélyek bankszámláira, azt a Bábolna Zrt. felszámolója törvényesen költötte el. 

A bábolnai ügyet Budai több alkalommal az elszámoltatás legkonkrétabb "eredményének" nevezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.