galéria megtekintése

Buda-Cash: A felszámoló miatt is bukhatnak az ügyfelek

1 komment


F. Szabó Emese

Az utolsó utáni pillanatokban értesíti a teendőkről a felszámoló a Buda-Cash befektetőit, ráadásul rossz határidőt ad meg a levelében. Igencsak kapkodniuk kell a Buda-Cash egykori ügyfeleinek, ha szeretnék viszontlátni pénzüket a brókerház felszámolását követően.

Az ügymenet szerint a felszámoló minden ügyfelet értesít a rendelkezésre álló adatokról, s ha az ügyfél szerint neki többje van, mint amennyi a felszámoló nyilvántartásában szerepel, akkor jelezheti kárigényét. Így a kártalanítás során a Befektetővédelmi Alap által garantált összegen túl is kaphat kártérítést.

Az állami felszámoló, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. nem kapkodta el az értesítők kiküldését: a felszámolás március 5-én indult, sok ügyfél azonban csak április 3-ai dátummal kapta meg az egyenlegértesítőjét. Figyelembe véve, hogy ez nagypéntek volt, könnyen lehet, hogy többen csak 8-án olvashatták a levelet, vagyis a felszámolást követő 34. napon.

Pénzügyi szervezetek felszámolása esetén a hitelezőknek 40 napjuk van arra, hogy előálljanak a követelésükkel. Így a Buda Cash ügyfeleinek is ennyi idejük van, hogy összevessék saját nyilvántartásukat a kiküldött egyenlegközlővel, s ha eltérést találnak, akkor azt jelezzék a felszámolónak.

 

Tehát szűk egy hetük maradt a felszámolóbiztos értesítésére. Persze ennyi idő alatt meg lehet fogalmazni egy levelet, és abban csatolni lehet a saját befektetési portfólió másolatát igazolás gyanánt, ám a 40 napos határidő java részét így is elvesztették az ügyfelek.

Bármilyen akadályoztatás esetén bukhatják a pluszban követelt pénzüket csak azért, mert a felszámoló az utolsó előtti pillanatban értesítette őket.

Az csak hab a tortán – mutatott rá egy olvasónk –, hogy az értesítőben a felszámoló a régi székhelyét adta meg. Az állami felszámoló már nem a Damjanich utcában működik, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton. Félre is tájékoztatták az ügyfeleket, valószínűleg elgépelték a bejelentés határidejét: a 40 nap lejárta április 14., és ez a dátum szerepel a Buda Cash honlapján is, ám az értesítőben április 24. szerepel.

Kapkodniuk kell az ügyfeleknek
Kapkodniuk kell az ügyfeleknek
Teknős Miklós

Nagy kérdés, ki, miért és pontosan kit is fog perelni. Az DRB Bankcsoport ügyfelei joggal érezhetik, hogy a jegybank is kárt okozott nekik, hiszen nem tudtak hozzáférni pénzükhöz. A Buda-Cash ügyfelei pedig akár egy korábbi eset miatt is pereskedhetnek – erősen kérdéses kimenetellel.

A januári frankerősödés miatt tízmilliárd forint is eléghetett az ügyfeleknél. Ez önmagában sima befektetési bukta, ám kérdéses, hogy az ügyfeleket tájékoztatták-e a devizaügyletek kockázatairól. Másrészt a brókercégnél keletkező devizaveszteséget a hírek szerint az ügyfelek más számláiról finanszírozták.

Önfeljelentés a kézizálognál

Újabb kötvénykibocsátó cég tette le a lantot: a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa maga ellen tett feljelentést a rendőrségen. A gyanú szerint a cég csalást követett el az ügyfelek kárára, az eddigi információk szerint a kár meghaladja a négymilliárd forintot. A rendőrség csalás bűntett elkövetése miatt indított eljárást a cégtulajdonossal szemben. Ezt követően kedd este több helyszínen házkutatásokat és lefoglalásokat hajtottak végre a rendőrök.

A négymilliárd forint kár piszlicsárénak tűnik a Quaestor és a Buda-Cash ügyei mellett, ám a Lombard nem is volt ekkora cég: 2013-ban tízmilliárd forint értékű kötvénykibocsátást hajtott végre, mérlegfőösszege pedig 26 milliárd forint volt. Ennek fényében elég serényen kellett dolgozniuk azon, hogy összejöjjön a négymilliárd forint értékű csalás. – A Lombard Kft. és leányvállalata, a KÉZIZÁLOG Kft. ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel, így a visszaélés fogyasztókat nem érint. Csak a refinanszírozó intézményeknek okozhatnak kisebb veszteséget – kommentálta a történetet a felügyeleti funkciót betöltő jegybank.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.