galéria megtekintése

Borítékolható, hogy ömlenek majd a panaszok

0 komment


F. Szabó Emese

Befoltozta a biztonsági rést a jegybank, amelynek a brókerbotrány volt köszönhető. Új adatszolgáltatás segíti majd az ügyfeleket, de az első időkben inkább zavart és káoszt okozhat az új szolgáltatás az ügyfelek tájékozatlansága miatt.

Új tájékoztatási rendszert kapnak a befektetők, így várhatóan nem fog megismétlődni a brókerbotrányhoz hasonló csalás. A módosítás után – amelyen a Quaestor bedőlése után kezdett dolgozni a jegybank – nem lehet stiklizni fiktív számlákkal.

Korábban nem volt összekapcsolható az ügyfeleknek kiküldött tájékoztató azzal, amit a szolgáltató a Keler Zrt.-nek, az ügyletek elszámolóházának küldött. Így nem derült ki, hogy voltak fiktív ügyfelek, róluk egyszerűen nem jelentettek a brókercégek. Ez komoly biztonsági rés volt, a jegybank nem volt képes megvédeni az ügyfelek befektetéseit.

Ezzel szemben az új adatszolgáltatási rendszerben minden ügyfélnek ki kell küldeni havonta egy egyenlegértesítőt, s a teljes adatbázist az MNB is megkapja. Az ügyfelek pedig össze tudják nézni a két adatot. Ha eltérést találnak a nekik küldött és az MNB által nyilvántartott adatok között, azonnal jelezhetik azt a jegybanknak. A rendszer automatikusan ellenőrzi, van-e eltérés.

 

Visszajelzést nem küld – technikai okok miatt nem képes erre –, ezért ha biztosra akar menni az ügyfél, érdemes a szolgáltatót, vagyis a bankot, brókercéget is megkeresni. A lekérdezés február 10-én indul. Valószínűleg az első időszakban különösen sok fals hibaüzenetet fog kapni a jegybank és a befektetési szolgáltató egyaránt. A kiküldött egyenleg ugyanis nem az aktuá­lis állapotot fogja mutatni, hanem az előző hónap végit. Vagyis ha az ügyfél március 6-án bevásárol Richter-részvényből, nem fogja látni annak eredményét a március 10-én kézhez vett egyenlegben, hiszen az februárról szól.

Az összeomlás után szigorítottak a rendszeren
Az összeomlás után szigorítottak a rendszeren
Móricz-Sabján Simon

Ez könnyedén vezethet ideges telefonálgatáshoz és levelezgetéshez, holott semmilyen visszaélés nem történt, csak más időszakot lát az ügyfél a nyilvántartásban, mint amire kíváncsi. Szintén problémát okozhat, hogy a lekérdezés során az ügyfél nem a nevével jelentkezik be, hanem egy 24 karakterből álló számsorral, amelyet a befektetési szolgáltatója küld meg postán.

Ez a bejelentkezési név állandó lesz, jelszót azonban minden hónapban kapni fog az aktuálisan kiküldött egyenleg­értesítője mellé. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy minden szolgáltató külön azonosító számot küld, vagyis ha egy ügyfélnek több befektetési szolgáltatónál van értékpapírszámlája, akkor több azonosítót fog kapni, s ha adott szolgáltatónál többféle számlája van, akkor is. Így a többfajta 24 számú azonosítóhoz havonta újabb és újabb jelszavak jönnek majd. Ráadásul az államkincstár is beszáll a játékba néhány hónapon belül.

Borítékolható, hogy a kezdeti időszakban ömleni fognak a panaszok a vélt eltérésekről. Bár a szolgáltatók az esetek legnagyobb arányában azt fogják válaszolni, minden rendben van, kérdéses, mennyire értik meg az ügyfelek a rendszer működését. Összesen kétmillió értékpapírszámláról van szó, vagyis nem egy szűk pénzügyi befektetői körnek szól majd a tájékoztatás.

Főleg annak fényében lehet zavarokra számítani, hogy általánosságban nagyon alacsony a lakosság pénzügyi kultúrája. Erről ad képet a bankok által kiküldött betétbiztosítási tájékoztatókra adott reakció. Az uniós követelmények miatt a bankok az Országos Betétbiztosítási Alap általános tájékoztatóját kötelesek postázni az ügyfeleknek. Ebben olyan általános témák vannak, hogy az OBA 100 ezer euróig biztosítja a bankbetéteket, vagyis ha bedől a pénzintézet, ekkora összeget visszafizet.

Az ügyfelek azonban rendhagyóan értelmezték a tájékoztatást, volt, aki megküldte a számlaszámát, ahová kéri a 100 ezer eurót. De olyan is akadt, aki saját fizetésképtelensége miatt kereste meg az alapot, sőt volt, aki egyenesen azt állította, neki nincs bankja, csak egy kártyája.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.