Borból sem lesz elég

Kétmillió hektoliter körüli bortermelés várható az idén Magyarországon, a múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára pénteken Budapesten.

Hozzátette: a rendkívüli időjárás a szőlőültetvényeket is megviselte. Ezért a termés mennyisége az idén 380-400 ezer tonna körül alakul majd, szemben a múlt évi 450 ezer tonnával. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a termés minősége kitűnő, a fürtök egészségi állapota jó, a mustfokok magasak.

Az idei szüret gyakorlatilag a közepénél tart, mivel e hónap elején kezdődött, és várhatóan szeptember végéig tart. A korai érésű fajták szedésével már végeztek, most általában már a középérésű fajtákat szedik, de több helyen már egyes késői érésű fajták is beérték.

A szüret most sok munkát ad a gazdáknak, borászoknak, mert a különböző fajták összeértek, s ezért nem alkalmazható az érési sorrend szerint betakarítás. A munkák az idén több mint két héttel előbb kezdődtek a rendkívüli időjárás miatt, és a szüretelés ezért is fejeződik be várhatóan hamarabb a szokásosnál.

Magyarországra már az év első öt hónapjában mintegy 350 ezer hektoliter bor érkezett Olaszországból. A múlt évben az összes behozatal - a KSH adatai szerint - 515 ezer hektoliter volt, ebből 456 ezer hektoliter Olaszországból érkezett. A magyar borexport mennyisége 2011-ben 590 ezer hektolitert tett ki.

A főtitkár a fekete gazdaság arányát nem tudta megbecsülni, mondván, erről a piaci szegmensről - mivel nem mérhető - nincs pontos információ. Arra azonban utalt, hogy a magyar a bormérlegből mintegy 600-700 ezer hektoliter hiányzik. A magyarországi borfogyasztás éves szinten most 2,3 millió hektoliter. A magyar borágazat árbevétele évente most mintegy 80-90 milliárd forintra rúg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.