galéria megtekintése

Bolgár-magyar tanácsadó a Mol igazgatóságában

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 23. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

A csütörtöki Mol-közgyűlésig nem tartja illendőnek nyilatkozni saját szerepéről a bolgár származású Anthony Radev, aki Martonyi János külügyminiszter mellett a Mol igazgatósági tagságának másik várományosa. Őt próbáljuk bemutatni.

A testület javaslata Anthony Radevet a McKinsey & Company egykori igazgatójaként mutatja be. Az üzletember az elmúlt időszak során számos alkalommal Csányi Sándor OTP-vezér, Mol-alelnök környezetében tűnt fel. A McKinsey a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó vállalata, Magyarországon 1997 óta működtet képviseletet, amelyet Radev alapított.

Az MLSZ elnöksége Csányival és Radevvel (jobbra)
Az MLSZ elnöksége Csányival és Radevvel (jobbra)
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az üzletember Bulgáriában született, életrajza szerint magyar-német-bolgár állampolgár. A 80-as évek elején a Közgázon – a mai Corvinuson – tanult. A Rajk kollégiumba a hazai politikai-üzleti élet krémjével együtt járhatott, például Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával vagy épp Kósa Lajos, Németh Zsolt Fidesz-politikussal.

 

Hazai tanulmányai végeztével élt az Egyesült Államokban, Olaszországban, Németországban, de a 90-es évek eleje óta Magyarországon lakik. Családja viszont Frankfurtban él; három gyermeke közül az egyik Londonban, a másik Közép-Amerikában tanul. 1991-ben Németországban csatlakozott a McKinseyhez, részt vett a kelet-európai, a budapesti, a zágrábi, a szófiai és a bukaresti iroda megnyitásában.

Amennyire kevés az eddigi kapcsolat a Mol és Radev között, annyira sok szál köti össze a McKinsey-t az OTP-vel. A tanácsadó társaság a 90-es évek végén részt vett az OTP Bank átvilágításában, működésének ésszerűsítésében, bolgár leánybankja megvásárlásában.

2002-ben Radev Csányi Sándortól hétéves magas színvonalú munkájáért Fáy András-díjat vett át. A Bajnai-kormány 2010. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesítette.

Martonyi átül a parlamentből, de a következő széke is elegendően kipárnázott
Martonyi átül a parlamentből, de a következő széke is elegendően kipárnázott
Teknős Miklós / Népszabadság

A 2010-es választások után a Csányi Sándor vezette Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja lett. Ebbéli tevékenysége kevéssé látványos, de a posztot vele együtt megválasztott, szintén nem szakmabeli tagtársaival együtt máig be tölti.

Csányi Sándorral, Hernádi Zsolttal, a Mol-igazgatóságból most távozó Dobák Miklóssal és a gazdasági elit további több tucat személyiségével együtt tagja a Corvinus School of Management kuratóriumának, Csányival vagy épp Csák János egykori Mol-elnökkel együtt szerepel a Mathias Corvinus Collegium 2009–2012-es előadói listáján, 2008-ban mások mellett Csák Jánossal folytatott pódiumbeszélgetést Manfred Kets de Vries a volt Mol-elnök által lefordított Szex, Pénz, Boldogság és Halál című könyvéről.

Az OTP több munkatársa érkezett a McKinsey-től. A hitelintézet orosz leányvállalatát a korábban a McKinsey helyi irodájánál dolgozó George Cseszakov vezeti. Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese 2000 és 2009 között szintén a McKinseynél dolgozott. Csakúgy, mint 2002–2009 között Becsei András, az OTP lakos sági üzletágának ügyvezetője, vagy Bernáth Tamás, az agrárüzletág egykori ügyvezetője.

A HVG számításai szerint minden nyilvános juttatást összeadva igazgatósági tisztsége után tavaly Csányi Sándor az OTP-től 59 milliót, a Moltól 48 milliót, Hernádi Zsolt az OTP-től 48 milliót, a Moltól 38 milliót, Mosonyi György volt Mol-vezérigazgató a Mol felügyelőbizottsági elnökeként 21 milliót, a Mol-tulajdonú TVK igazgatósági elnökeként 22 milliót, Járai Zsigmond és Parragh László Mol-igazgatói posztja után 38 milliót, Chikán Attila felügyelőbizottsági tagsága után 15 milliót, Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök a TVK igazgatósági tagságáért 15 milliót, Töröcskei István a Mol felügyelőbizottsági tagságáért 11 milliót kapott.

Csányi Sándor Mol-igazgatósági mandátuma most jár le, de a testület hosszabbítást javasol. Az adatok alapján ugyanakkor Dobák Miklós, Iain Paterson és Horváth Gábor várhatóan nem folytatja.

A jelenleg is a Corvinuson tanító Dobák Miklós ezt lapunknak megerősítve közölte: a testületben eltöltött 18 év után szívesen adja át a helyét, de a Mollal és a vállalat szakembereivel a későbbiek során is készséggel folytat szakmai együttműködést. Számításunk szerint a cserélődések révén az igazgatóságban egy hely egyelőre betöltetlen marad.

A Mol igazgatósági tagjai a hivatalosan közzétett adatok szerint évi körülbelül 9–14 milliós javadalmazásban, illetve árfolyamtól függően hasonló értékű, 1200 darab Mol-részvényben részesülnek. Ezenkívül utazásiköltség-térítést, biztosítási, egészségügyi szolgáltatásokat is igénybe vehetnek.

2010 óta az igazgatóság tagja Járai Zsigmond egykori jegybankelnök-pénzügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. A felügyelőbizottságban ül a Rajk kollégiumot sokáig vezető Chikán Attila egykori gazdasági miniszter, illetve a Fidesz-közeli üzletemberként ismert Töröcskei István is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.