Joav Blum blogban védekezik a magyar kormány ellen

Joav Blum, a sukorói telekcserében érintett üzletember hosszú idő után megszólalt, pontosabban blogot indított, és igen keményen nekiment a magyar politikusoknak.

Brutális lejárató kampányról beszél frissen indított blogjában, és kifejezi, hogy a befektetői csoport, valamint az egymilliárd eurós beruházás a magyarországi politikai harc áldozatává vált. Egyúttal feltöltött a blogra egy videót, amely egy angol nyelvű, üzleti köröknek szánt kisfilm arról, mit is terveztek Sukoróra.

Ebből kiderült: nem kaszinóvárost és nem vigalmi negyedet. Ez szinte teljesen megegyezik azzal a videóval, amelyet pár hónappal ezelőtt ismeretlen forrásból kaptunk, s amelyet a Nol.hu közzé is tett, igaz, az eredetiségéről akkor nem tudtunk meggyőződni. A mostani blogbejegyzés azonban igazolja, hogy az általunk közzétett film is a befektetőktől származik. Lapunk kérdésére Joav Blum telefonon megerősítette: ő készítette a blogbejegyzést és ő töltötte fel a videót is.

- Nagyon szomorú, hogy politikai nyerészkedés tesz tönkre egy ilyen hatalmas beruházást, amely több ezer magyar állampolgár számára jelentett volna biztos megélhetést és kiemelkedő adóbevételt a Magyar Állam számára - írta.

- Üzleti tevékenységemet több mint huszonöt éve folytatom az etika és tisztesség legmagasabb szintű követelményeit betartva. Sehol és soha nem keveredtem bele semmiféle botrányba, amint azt hamisan állítja rólam Budai Gyula. Jelenleg koholmányok és valótlan állítások alapján próbálnak lejáratni. Jó hírnevem a legértékesebb vagyonom és védeni fogom minden jogi eszközzel - írja az üzletember, aki saját bevallása szerint betegsége miatt nem tud Magyarországra jönni.

Közölte azt is: a lakcímkártya-ügyében indított eljárás miatt - vagyis hogy okirat-hamisítást követett volna el azzal, hogy oda jelentette be magát állandó lakosnak, ahol nem lakik folyamatosan -, az Alkotmánybírósághoz fordul, mondván ez a vád Magyarországon példátlan, rajta kívül még senkivel szemben nem éltek vele tudomása szerint. Ez nem helyénvaló egy demokratikus társadalomban - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.