Bíróságon a New Chance Zrt.

A Pénzügyi szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közérdekű keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a New Chance Zrt. egyes szerződési feltételei ellen - közölte a felügyelet kedden.

A New Chance Zrt. egyike azon 12 pénzügyi vállalkozásnak, amelyet a felügyelet vizsgált, és a működésében feltárt rendellenességek miatt 2010. február 16-ai határozatában megbírságolt.

A felügyelet keresetében azt kéri, hogy a bíróság érvénytelenítse a New Chance Zrt. üzletszabályzatában és kölcsönszerződéseiben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltétételeket, és tiltsa el a társaságot ezen feltételek jövőbeni alkalmazásától.

A PSZÁF azt is kéri, hogy a bíróság kötelezze a társaságot a tisztességtelennek nyilvánított feltételek bírósági indoklással együtt történő nyilvánosságra hozatalára a New Chance internetes honlapján, két országos napilapban és egy szakmai lapban.

A PSZÁF közleményében emlékeztet arra, hogy hasonlóan a korábban - a Zee Capital Zrt. ellen - benyújtott keresetben, most is szerződéses kikötéseket támad, mint a társaság számára indokolatlanul és egyoldalúan kikötött elállási és felmondási jog, az opciós jog 5 éven túli kötelező meghosszabbítása, az adós jogszabály által biztosított valamely jogról való általános érvényű és előzetes lemondásra kötelezése, a biztosítékok halmozott kikötése és ügyfelek hátrányára történő érvényesítése, illetve a díjak jogcímében, mértékében és rendszerében tapasztalható aránytalanság.

A PSZÁF felhívja a figyelmet arra, hogy a pernyertesség következményeként érvénytelenített feltételek alapján a érintett fogyasztók egyéni kereseti kérelmet nyújthatnak be a New Chance Zrt.-vel szemben a bírósághoz káruk, egyéb jogsérelmük orvoslása érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.