Bevallották: a kormány többet költött Audira

Sunnyogott az Audi támogatásánál a kormány: a nemzetgazdasági tárca elismerte, hogy a korábban közölt 11,2 milliárd helyett valójában 40 milliárd forinttal támogatja az állam az Audi győri gyárberuházását.

A valós összeg az Európai Bizottság nyilvános vizsgálati dokumentumában szerepel, az eljárást versenypolitikai okokból folytatják - írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: az Európai Bizottság július elején jelentette be, hogy részletes vizsgálattal próbálja kideríteni, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez.

A bizottság információi szerint a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd euró, ebből 133,3 millió eurót (mintegy 40 milliárd forint) a magyar állam finanszíroz. A vizsgálatot a bizottság az Audi tulajdonosának, a Volkswagen-csoportnak a nagy piaci részesedésével és a beruházás méretével indokolta.

Az Európai Bizottság közölte: a vizsgálat még tart, így annak kimeneteléről előzetesen nem áll módjukban tájékoztatást adni.

„Az Audi 11,2 milliárd forint állami támogatást kap győri gyárának bővítéséhez – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter" – tette közzé az MTI 2011. április 6-án. A nemzetgazdasági tárca azonban most azt közölte, hogy Matolcsy bejelentésével ellentétesen „a bizottság kommunikációjának megfelelően, a magyar kormány összességében 44,96 milliárd forint (150,03 millió euró) támogatást ítélt meg, ami jelenértéken 39,952 milliárd forintnak (133,3 millió eurónak) felel meg".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.