Békét kötött a kormány a Telekommal

Újabb megállapodás a kormány és egy multi, a Magyar Telekom között. Ez nem stratégiai, hanem partnerségi. Béke van a Telekom és a kormány között?

- Hosszú tárgyalások után vagyunk, sok mindenen mentünk keresztül, mire elérkeztünk az egyetértés világába – mondta Orbán Viktor, miután aláírta a Deutsche Telekommal a „partnerségi együttműködési megállapodást a digitális Magyarországért”. A miniszterelnök hozzátette: az első gondolata a Deutsche Telekom nevének hallatán a büszkeség.

- Olyan emberekkel tárgyaltam, akik nagyon büszkék arra, amit csinálnak. Hisznek abban, hogy az a technológia, amit kitalálnak, alkalmaznak és terjesztenek, az valóban előreviszi a világot – mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta, hogy mi nem vevői, hanem részei vagyunk a Magyar Telekomnak, és mind a kormány, mind pedig a vállalat elkötelezett az uniós elvárások teljesítésében. Így abban is, hogy az EU-ban előírtnál két évvel korábban, már 2018-ban minden háztartásban elérhető legyen a széles sávú internet.

Ehhez több százmilliárd forintos befektetésre van szükség, amin osztozik a kormány és a Magyar Telekom. – A megállapodás kiterjed arra is, hogy a lehető legtöbb uniós forrást tudjunk felhasználni erre a célra – mondta kérdésünkre Kerstin Günther. A Magyar Telekom elnöke hozzátette: 1800 milliárd forintot fektettek be Magyarországon az elmúlt húsz évben.

- A következő években több százmilliárd forintot fektet be a digitális technológiákba a Deutsche Telekom a Magyar Telekomon keresztül – mondta Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom új vezérigazgatója, akinek egyik első külföldi útja DT-s színekben a magyarországi megállapodás aláírására vezetett.

- Most már nincsen visszaút, mi leszünk a legjobbak, átléptük a Rubicont, s tényleg komoly az esély, hogy a magyar gazdaság legyen Európa legmodernebb infrastrukturáján alapuló gazdaság. Biztonság, innováció, tudás, ezek a Deutsche Telekom céljai, de akár a mi választási szlogenjeink is lehetnének – tette hozzá a magyar miniszterelnök.

A miniszterelnök felidézte, hogy a Magyar Telekom rendszeresen hangoztatja a good corporate citizenship, azaz a jó vállalati állampolgárság kifejezést, s Orbán szerint ez egy házigazda országnak nagyon fontos. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a kormányfő számokkal érzékeltette: a már emlegetett 1800 milliárdos beruházás mellett évi 140 milliárd forint adó befizetésével, és évi több milliárd forintnyi kultúra- és sporttámogatás teszi azzá. A kormányfő kiemelte azt is, hogy a Magyar Telekom Csoport tizenkétezer saját alkalmazottal dolgozik, s háromezer beszállítóján keresztül további mintegy százezer családnak biztosít megélhetést.

- A mai megállapodás komoly múltra vezető régi barátságnak a megerősítése – tette hozzá Orbán Viktor. Az aláírás alkalmából kérdezni nem lehetett a miniszterelnököt, így nem tudtuk meg, mikor, milyen adatok alapján döbbent rá a távközlési cégek effajta jelentőségére: korábban még nem így nyilatkozott a szektor vállalatairól, azokat javarészt a pénzkitalicskázóknak aposztrofálta.

A megállapodásban külön pont, hogy a kormány felülvizsgálja a hazai adózási szabályokat a hálózatfejlesztés előmozdítása érdekében – jelenleg ugyanis a közműadó néven ismert teher okán, amely a Telekomnak évi mintegy hétmilliárd forint fizetés kötelezettséget jelent évente. A cég korábban számos alkalommal deklarálta már, hogy ez komoly akadályozó tényező a vezetékes infrastruktúra fejlesztésének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.