Békét kötött Lázár és Csányi

Demján Sándor közvetítésével kibékült Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója és Lázár János. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ütközetei abbamaradtak, s általában is konszolidálódott a helyzet – írja a Figyelő legfrissebb száma a magyar bankrendszer legfontosabb hazai szereplői, így Csányi Sándor (OTP) és Spéder Zoltán (FHB) egymáshoz való viszonyát is elemző írásában.
Egy másik, kívülről szintén erősen problémásnak tűnő kapcsolat is rendeződni látszik, sőt, alkalmi szövetség köttetett – mégpedig az OTP első embere és Matolcsy György között. A hetilap információi szerint Csányi Sándor károsnak tartja az MNB ingatlan- és festményfelhalmozását, viszont ennél fontosabb, hogy Matolcsy György rendkívüli érdemének gondolja a kamatcsökkentést. Jegybanki források ezt másképp látják. Szerintük Matolcsy nem tagja egyik politikai szövetségesi körnek sem, a közeledés annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban több, a bankrendszert érintő kérdésben született közös álláspont a felek között.

Matolcsy a Figyelő cikke szerint a bankrendszert és az államadósságot illető kérdésekben semmilyen kontrollt nem akar kiengedni a kezéből, és minden olyan lépést igyekszik meggátolni, ami dominanciáját veszélyezteti e két területen.

Elhalványodott a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MNB közötti állítólagos konfliktus is, mégpedig a Figyelő írása szerint Orbán Viktornak köszönhetően, aki egy asztalhoz ültette a két szervezet vezetőit, és hozzájárult egy – legalábbis átmeneti – tűzszünet megteremtéséhez.

A lap arról is ír, hogy Lázár János az utóbbi időszakban igyekezett szorosabbra fűzni viszonyát a gazdasági élet szereplőivel – a többi között a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével –, és ezt várhatóan januárban is folytatni fogja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.